A kulisszák mögött: itt készülnek a repülőgépes kaják, fény derült a titkokra
A repülőgépes kajákat készítő gyár betekintést adott a kulisszák mögé.
Innen szolgálják ki a legnagyobb légitársaságokat
A Gate Gourmet az a cég, mely harminchárom légitársaságot - a legnagyobbakat - szolgál ki, ha ételekről van szó - írja a The Sun. A legtöbben nem rajongunk a fedélzeti kajáért. Általában valami felismerhetetlen, kiszáradt, nem túl ínycsiklandozó fogást kapunk, amit nem szívesen fogyasztanánk el. Azonban egy hosszabb, több órás úton kénytelenek vagyunk legyűrni az adott menüt, különben erősen korgó gyomorral landolunk a túloldalon. Persze ha belegondolunk, hogy mennyi idő telik el, míg a gyárból eljut a gépre, és hozzáadjuk azt a tényt, hogy odafent huszonkilenc százalékkal csökken az ízérzékelésünk, érthetőbbé válik a dolog. A vállalat betekintést adott a repülős ételek készítésének kulisszái mögé, a részleteket pedig természetesen örömmel osztjuk meg mi is.
Sok tényezőn múlik, milyen az adott fedélzeti kaja
A Gate Gourmet szerint több tényező - például az osztály, amin utazunk vagy az út hossza - is közrejátszik abban, hogy milyen minőségű ételt kapunk a fedélzeten. A cég regionális, ausztráliai főszakácsa úgy fogalmazott, a repülős kaják - mire elfogyasztásra kerülnek - pont olyan "nyomorultul érzik magukat, mint mi, egy iszonyatosan hosszú, fárasztó nap után". Jeremy Steele csapatával azért felel, hogy kitalálja a menüt az egyes légitársaságok számára. A séf hozzátette, a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy olyan fogásokat kell gyártani, melyeket újra fel lehet melegíteni a gépen. Így az alapanyagok kiválasztása és az összetevők nagyon fontosak. "Soha nem dolgozunk túl sok hozzávalóval, hogy könnyítsük a munkát" - fogalmazott. Ha az adott élelmiszer készre főtt, azonnal bekerül a hűtőbe (5 fokra), mielőtt az előkészítő pulton landol.