Utazás

Római kori sírokra és különleges leletekre bukkantak a kutatók Pécsen

Hét római sírt, illetve azok mellékleteként illatszeres üvegcsét, több fibulát és korsó-pohár együttest is találtak a szakemberek.

Fejjel nyugatnak temették el az elhunytakat

Különleges leletek kerültek elő a pécsi Felsőmalom utca 5. építkezés területén a közelmúltban – írja közleményében a Janus Pannonius Múzeum. Hét római kori sírt, valamint azok mellékleteként illatszeres üvegecskét, több fibulát és korsó-pohár együttest is találtak. Utóbbi páros megfestve a pécsi világörökségi helyszínen, a Korsós sírkamra északi falán lévő falfülkében is látható.

A Felsőmalom utcai telek déli részén, az itt létesítendő mélygarázs helyén már tavaly és tavalyelőtt két késő római téglasírt fedeztek fel. A munka idén az északi területen folytatódott, az előzetes várakozásnak megfelelően pedig újabb hét nyughely került elő.

Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa a március 17-e és 25-e közötti régészeti megfigyelést összegezve azt mondta, a környéken egy kisebb temető lehetett a késő római időszakban, a Krisztus utáni 4. században. „A terület messze esik a fallal körbekerített késő római Sopianae körül létrehozott mindhárom temetőtől, így itt egy külön temetővel kell számolni. A helyi római lakosság körében ebben az időszakban szinte általános a téglasír használata, amelybe az elhunytakat szinte kizárólagosan fejjel nyugatnak temették el. Az itt előkerült sírok között volt kelet-nyugat, nyugat-kelet, észak-dél és dél-észak tájolású is” – állapította meg a szakértő.

Képünk illusztráció

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...