Napelemmel is működik a királyréti erdei vasút új motorvonata

Árammal és napelemmel működő motorvonatot helyeznek üzembe Királyrét és Kismaros között szombaton, a Királyréti Erdei Vasút 120. születésnapján a királyréti végállomáson - tájékoztatta az MTI-t az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője.

Lengyel László Zoltán az új jármű bemutatáskor elmondta: a magyar mérnökök által kifejlesztett és Magyarországon gyártott prototípus mérföldkő lehet a kisvasutazásban, mert az eddig is környezetbarát tömegközlekedésnek számító erdei vasutazás ezzel a motorkocsival zéró helyi szennyezőanyag-kibocsátóvá válik.

Különleges technika

A fejlesztés célja egy olyan motorkocsi kialakítása volt, amely természetvédelmi területen a lehető legkevesebb energiával és a lehető legkisebb környezeti terheléssel üzemeltethető. A megoldást egy olyan aszinkronmotor-meghajtású jármű jelentette, amelynél a szükséges hajtóenergiát - a külső hálózatról is tölthető akkumulátorokon kívül - a tetőre szerelt nagyméretű, korszerű napelemek biztosítják, de a hegyi pályán közlekedő kisvonat a működése során visszatáplálja a rendszerbe a lejtmenetkor fékezéssel keletkezett energiát, valamint az elfogyasztott energia egy részét is, ezzel fedezve a jármű napi villamosenergia-szükségletét, még borongós időben is.

A teljesen hangtalanul közlekedő, mintegy harminc utas szállítására alkalmas motorvonat megjelenésében is különleges: a szerelvény teljesen nyitott, amivel páratlan „körpanorámát” nyújt az utazóknak. A maximum 25 kilométer per óra sebességgel haladó kisvasút vezetője is újdonsággal találkozik, mert nincs előtte se kormány, se hagyományos sebességváltó, hanem egy hordozható érintőképernyős monitor segítségével tudja vezérelni a kocsit.

Az alacsonypadlós megoldásnak és a kiszerelhető üléssornak köszönhetően a mozgáskorlátozottak, kerekesszékes utasok számára is elérhető az erdei jármű.

A szombati Kisvasút Napján az új napelemes motorvonat mellett felvonulnak a jelent képviselő MK48-as dieselmozdonyok, a Tóbi motorvonat és a múltat idéző Morgó gőzös is a börzsönyi Királyréten.

Forrás: MTI

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...