Megépül a Föld legnagyobb emberi építménye - Ez lesz a világ új csodája
Több millió embernek ad majd életet
Az élőfalat fákból és gyümölcsökből építik együttes erővel az országok, 780 millió hektáron, a Szahara-sivatag déli határvonalán. A fal 8000 kilométeres területen fog húzódni a Száhel nevezetű térségben, ami a bolygó egyik legszegényebb térsége. A területen a legtöbben már most érzékelik a klímaváltozás negatív hatásait, ezért is lehet, hogy pont a Földnek ezen a részén tesznek egy ilyen jelentős és egyértleműen hatalmas lépést, ami az egész világnak azt az üzenetet adja át, hogy a Földön minden embernek össze kell fognia és cselekednie kell ahhoz, hogy megmenthessük az otthonunkat és fenntarthassuk azt az életrformát, amit ismerünk. Az élő építmény, azon kívül, hogy enyhíti a klímaválság, a globális felmelegedés okozta negatív hatásokat, 232 millió ember élőhelyét is megmentheti. Az ötletet először 1970-ben vetették fel, 2007-ben pedig már az afrikai államfők is elfogadták. Az egykor füves, szavannás terület a klímaváltozás, az aszály miatt mára elsivatagosodott, kopár és száraz vidékké vált, aminek következtében éhínség, ivóvíz hiány és migráció is kialakult, ám a fal építése ezek ellen a negatív hatások ellen nagyon sokat segíthet. A hatalmas építmény háromszor akkora lesz, mint az Ausztráliában található Nagy-korallzátony, és a világ egyik "új csodájaként" tudósok és turisták is ellátogatnak majd hogy megcsodálják az életet adó falat.
Tűzvész, aszály, olvadás, éhínség, és szeméthegyek.