Utazás

Talált tárgyak tárháza: rengeteg bizarr dolgot hagytak idén a magyar vonatokon

Az idén is többezer a vonaton, állomáson elhagyott tárgy került elő. Volt, aki az ütvefúrójáról feledkezett meg, és ez még nem minden…

Meglepő tárgyakat hagytak el idén a vonatokon

Az idén mintegy 7500, a vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített talált tárgyat adtak le a vasúttársaságnak, ezekből több mint négyezer került vissza a gazdájához – számolt be a Mávinform. A közlemény szerint a vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok. Az idén a talált tárgyak között a MÁV közlése alapján azonban akadt hegedű, gitár, ütvefúró, roller és okosóra is. A nagyobb elveszített és megtalált készpénzösszegek általában néhány tízezer forint körül mozognak.

Abban az esetben, ha a leadott tárgy tulajdonosa nem azonosítható, a tárgyat az állomáson általában 90 napig őrzik. Az elveszett tárgy átvételének feltétele, hogy az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen be tudja azonosítani, hogy az övé. Amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszi a vasúttársaság. A pénz, amit nem keresnek, vagy azért nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem azonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján az államhoz kerül – olvasható a vasúttársaság közleményében.

Az elveszett tárgyakkal kapcsolatban a MÁVDIREKT központi számán (+36 1 3494949) lehet érdeklődni telefonon.

50 éve történt a valaha volt egyik legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség. Egyetlen embernek csodával határos módon sikerült túlélnie a balesetet.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.