Te tudod, melyik Magyarország legmélyebb tava? Sosem fogod kitalálni!

Rudabányai-tó

Hazánk legmélyebb tava Észak-Magyarországon található, egészen pontosan a borsodi Rudabányán. A tavat ugyan nem a természet formálta, de legnagyobb, 60 méteres mélységével attól még Magyarország legje. A mesterséges tó a volt külszíni vasércbánya utolsó munkahelyén, a Vilmos és az Andrássy II. bányarész találkozásánál született. Kezdetben volt egy kisebb és egy nagyobb állóvíz, amelyek szintemelkedésével a kettő egyesült. A Rudabányai-tó nem nagy: mindössze körülbelül 300 méter hosszú, átlagos szélessége pedig mintegy 80 méter. A barna, szürke, vörös és sárga sziklákkal tarkított, átlátszó víztükrű csoda azonban amilyen szép, olyan veszélyes is. A magántulajdonban lévő Rudabányai-tavat növénnyel borított, meredek sziklafalak és omlások határolják, ami már önmagában is elég ahhoz, hogy óvatosan közelítsük meg. A hideg és a hirtelen mélyülő vízben való fürdés azonban a felszín alatt megbújó sziklák miatt is tilos.

Némelyik helyszínt a Trónok harca jeleneteinek hátterében, míg másikat inkább egy romantikus csókjelenetében tudjuk elképzelni, azonban egy dolog biztos: ilyet nem mindennap lát az ember.

Fotó: Instagram.com/nandorkoos, Leadfotó: Flickr.com/Laczkó Gergő

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sara Ferguson egy interjúban mesélte el, milyen szívszorító dolgot mondott neki volt férje édesanyja, II. Erzsébet, nem sokkal azelőtt, hogy távozott az élők sorából.
Sztárok
Amal és George Clooneyt a napokban franciaországi otthonuk közelében, Brignoles-ban kapták lencsevégre, a sztárügyvéd láttán pedig mindenkinek leesett az álla.
Egészség
Van egy olyan, csak a nők esetében jelentkező fájdalmas betegség, mely a szakemberek szerint összefüggésben áll a stroke nagyobb kockázatával is.
Egészség
A fahéjnak rengeteg jótékony hatása van, de most felhívták a figyelmet arra, hogy kiknek kell alaposan odafigyelnie rá, mennyit fogyasztanak belőle.
Lifestyle
A Skorpióra romantikus élmények várnak és minden eddiginél szorosabbá válhat a párjával a kapcsolata. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Utazás
Építési és Közlekedési Minisztérium lépése logikusnak tűnne, és több kézzelfogható előnye is lenne.