Kísértetjárta mozik, ahol a vígjátékok is horrorrá változnak
Golden State Theater - Monterey, Kalifornia
Teljesen üres a színház, mégis lépéseket hallani. A vetítőterem minden ok nélkül egy merő jégverem. A tanúk egyértelműen azt állítják, hogy paranormális események színtere a gyönyörű Golden State Theater. Az alapja, hogy az egyik gépész végzett magával a harmadik emeleten és a nézők, illetve az ott dolgozók sokszor érzik is a jelenlétét.
A Paramount Színház - Austin, Texas
Kezdetben Varieté volt, majd az 1930-as években filmpalotává nőtte ki magát és olyan nagy sztárok jártak mint pl. Katherine Hepburn. Az alkalmazottak, de még a tulajdonosok is megesküsznek rá, hogy kísértetjárta mozi. Sokszor látnak itt egy fehér ruhát viselő szomorú hölgyet, aki éjjelente a vörös szőnyegen kőröz. Ugyancsak sűrűn megforduló szellemvendég egy jólöltözött férfi, szivarral a kezében, aki a színpad környékén sétafikál. Még a szivar szagát is érzik. A Paramount Színház jelenleg több, mint 250 előadást és több mint 100 filmet kínál évente. A szellemvadászok és a szórakozni vágyók részére egyaránt elérhető.
A legfélelmetesebb kísértetkastélyok Angliában
A tudósok szerint csak érzékszerveink különös játéka az egész.