Utazás

Már csak pár nap, és elstartol az idei Kékszalag a Balatonon

Kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után – írja az MTI.

Több mint félezer hajó, modern digitális megoldások

Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak idén, ami 2800-3000 résztvevőt jelent. A legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot.

A Magyar Telekom a legmodernebb digitális megoldásokkal támogatja az idei regatta lebonyolítását, a hajósokat, valamint az újragondolt streaming révén a nézőket is – írja az Auqa Magazin.

Az 5G-technológia nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést és több eszköz egyidejű csatlakozását teszi lehetővé,így új lehetőségeket nyit a Balatonon is. A vitorlásverseny élő online közvetítését az 5G Campus hálózata biztosítja majd.

Az idei versenyt négy vízi, három drón- és három parti kamera fogja közvetíteni.

Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa elmondta, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán – amely idén ötödik győzelmére készül – több mint két órát javított saját csúcsán.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket, ilyen a fiatalok részére kiírt Kékpántlika vagy a pénteken sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket.

A Balatonon nem csupán az elszálló árak okoznak komoly fejtörést a nyaralni vágyóknak, legnagyobb állóvizünk megközelítése ugyanis szintén nem sétagalopp.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Lifestyle
Az HBO-n és a Maxon is augusztus 4-én fejeződik majd be a nagybecsű Sárkányok háza második szezonja, ám a záróepizódból idő előtt megismerhettek néhány részletet az internetezők.
Lifestyle
Ha extra ropogós és ízletes rántott húsra, karfiolra, brokkolira vagy épp sajtra vágysz, akkor mindenképp érdemes megfontolnod, hogy a panírozás során a hagyományos zsemlemorzsa helyett valami...
Sztárok
Az ATV Híradó és a Start műsorvezetője négy évvel ezelőtt hozta világra kislányát, Lénát, akit azóta is egyedül nevel. A televíziós most a Best magazinnak adott izgalmas interjút, melyben értékelte a...