Utazás

Kihirdették Európa legjobbjait: előkelő helyen végzett két hazai fürdő

Top 20-as listát készített Európa legjobb fürdőiről az egyik legnagyobb nemzetközi útikalauz. Két magyar fürdő is szerepel a rangsorban, a harmadik és a hetedik helyen.

Két magyar fürdő Európa legjobbjai között

Híres rangsorairól az egyik legnagyobb nemzetközi útikalauz, a Lonely Planet. Nemrégiben Európa legjobb fürdőhelyeit listázták, a legjobb tízbe pedig két magyar fürdő is bekerült – szúrta ki a Travelo. A budapesti Széchenyi Gyógyfürdő a hetedik lett, míg a harmadik helyen a Hévízi-tó végzett.

A Magyar Nemzet megkérdezte Balogh Zoltánt, a Magyar Fürdőszövetség főtitkárát, hogy elégedett-e a két magyar fürdő szereplésével az európai legjobbakat felsorakoztató listán, aki röviden csak ennyit mondott: Hévíz és a Széchenyi-fürdő mellett mások, többen is megérdemelték volna, hogy bekerüljenek e körbe.

Mely fürdők happolták el a helyeket előlünk? A válaszért lapozd fel a galériánkat!

10. Hammam Al Ándalus, Spanyolország A gazdagon díszített granadai fürdőben a termálvizek élvezetén kívül az teszi még különlegesebbé az élményt, hogy ez volt a 16. században az első hagyományos törökfürdő Európában, miután Spanyolország keresztény uralkodói bezárták Andalúzia mór fürdőit.
Kattints a további képekért!

Ijesztő esetek, megmagyarázhatatlan történetek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.