A világ legkegyetlenebb börtöne: Az itt töltött időbe még Al Capone is beleőrült

A rengeteg rab egyszerűen becsavarodott az Eastern State Fegyházban található magánzárkákban.

Nem létezett ennél rosszabb hely

Az 1829-ben megnyitott philadelphiai Eastern State Fegyházat a világ egyik legfélelmetesebb helyének tartják, és nemcsak amiatt, amit a rabokkal műveltek – amellett ugyanis, hogy az épület falain belül köztudottan kegyetlen módszereket alkalmaztak a fogvatartottak kínzására és megtörésére, a hely még kísértetjárta is volt az elmondások alapján. Éppen ezért az, aki kibírta a napi többszöri kínzást, az a szellemlátomásokba őrült bele. A közel 300 férőhelyes börtönben a rabok saját magánzárkákban tartózkodtak, egyáltalán nem kommunikálhattak egymással, még munkavégzés közben sem, ilyenkor ugyanis nehéz és vastag maszkokat kellett viselniük. Az ilyen szintű magányt és elzárkózottságot sokan el sem tudták viselni, ezért többen is az öngyilkosságba menekültek. Al Capone 8 hónapot töltött a kivételesen kényelmes cellájába, ám itt tartózkodása alatt rengeteg paranormális esetről számolt be, amelyektől szabadulásáig teljesen az eszét vesztette. De mi lehetett az, ami még a legnagyobb gengszterek és bűnözők józan gondolkodására is hatással volt? Galériánkban eláruljuk!

Büntetések és pszichológiai hadviselés

A kegyetlen büntetések elkerülése érdekében számos szabályt kellett betartania a raboknak: a fegyházban például mindig csend honolt, aminek oka a szigorú igazgató, Herbert Smith volt. Smith bevett büntetései között szerepelt a jeges vizesfürdő, amibe belemártották a rabokat, akiket utána a téli hónapokban a falra lógatták éjszakára. Egy másik eszköze az éheztetés mellett az volt, amikor az elítéltek nyelvét a csuklójukhoz láncolták, akik ha megpróbálták kirángatni a kezüket a láncból, a nyelvüket is kitépték.
Kattints a további képekért!

Az esetről először május elején számolt be a hazai sajtó, most viszont újabb részletek láttak napvilágot.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Azt hitted, hogy a mosógép a legnagyobb áramfaló a háztartásban? Pedig van egy készülék, ami akár hatszor annyi energiát is fogyaszthat – és szinte minden otthonban ott van!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...