Csak ámulunk rajtuk! 5 csodás nevezetesség, amit látnod kell Isztambulban

Bár az isztambuli nevezetességek sora végeláthatatlan, és a város felfedezésére talán egy hét sem elég, cikkünkben ezúttal 5 látványosságot emeltünk ki, amit semmiképp nem szabad kihagyni, ha ezen a mesés helyen járunk!

Hagia Sophia

Isztambul jelképe a Hagia Sophia, amely 4 minaretjével és kupolájával emelkedik a város fölé. Méretei óriásiak: főkupolája több mint 55 méter magas, szélessége pedig eléri a 60 métert. Ha itt járunk, szánjunk néhány órát a felfedezésére, a korábban mecsetként funkcionáló épület, amely felépítéséhez több mint 10 ezer ember kellett, ma múzeumként működik. Bizánci mozaikjait, türbéit és különleges hangulatát soha nem fogjuk elfelejteni.

Kék mecset

A város egyik legszebb épülete a Kék mecset, amelyet gyakran összekevernek a vele szemben lévő Hagia Sophiával. Előbbi azonban évszázadokkal később épült és talán még szebb is, mint elődje. 6 kecses minaretje már messziről jól látható, és a látogató belépve a mecsetbe sem csalódik annak szépségében. Odabent megcsodálhatjuk többek között az alapító, Ahmed szultán síremlékét, a pazar csillárokat és a falakra írt Korán idézeteket.

Fotók: ayasofyamuzesi.gov.tr, istanbultarih.com, reversehomesickness.com, layoverguide.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...