"Számos rejtélyes légi jelenség van" - 50 év után ismét az amerikai kongresszus elé került az UFO-kérdés
Nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek?
A Fox News megszólaltatta Brent Sadlert, a konzervatív Heritage Alapítvány tengeri hadviseléssel és korszerű technológiákkal foglalkozó szakértőjét, aki azt fejtegette, hogy amennyiben egy idegen ország áll a rejtélyes jelenségek mögött, akkor minden valószínűség szerint ezek célja a hírszerzés és ez nemzetbiztonsági fenyegetésként értékelhető. Hozzátette, hogy ha a jelenségek nem is köthetők idegen államhoz, akkor is kockázatot jelentenek a katonák, különösen a pilóták számára, ha nem tudják ezeket időben észlelni, vagy megfelelően reagálni rájuk.
A hivatalosan „rejtélyes légi jelenségekkel” (UAP) foglalkozó bizottsági meghallgatást annak nyomán tűzték ki, hogy tavaly nyáron egy amerikai hírszerzési jelentésből kiderült: amerikai katonák az utóbbi években több, mint száz olyan légi jelenséget észleltek, amelyeknek eredetét a védelmi és hírszerzési elemzők nem tudták azonosítani.
Különböző kormányzati források összesen 144 esetet jelentettek 2004 óta, többségében az amerikai haditengerészet részéről. Ebből 80 megfigyelést több érzékelő is megerősített. A jelentésben leírt esetek között vannak olyanok, amelyekről videófelvétel is készült: ezeken olyan rejtélyes meghajtású légi járművek láthatók, amelyeknek sebessége és manőverezése meghaladja a jelenleg ismert repüléstechnológiák határait.
A témával foglalkozó hírszerzési jelentés fordulópontnak volt tekinthető annyiban, hogy az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az UFO-észlelésekről, „repülő csészealjakról” szóló jelentéseket.
Legutóbb 1968-ban, a kongresszus tudományos és űrkutatási bizottsága tartott meghallgatást a kérdésben.
Fotó: 123rf
Csaknem ötvenegy évvel ezelőtt, 1971. szeptember 4-én készítették a máig misztikum övezte Cote-tavi felvételt. A Costa Rica-i National Geographic Intézet munkatársai nem is sejtették, hogy fotójuk hamarosan bejárja majd az egész világot.