Utazás

Élete alkonyán már csak vegetált Al Capone - szörnyű halált halt a chicagói alvilág rettegett ura

Az olasz születésű Alfonso Capone az Újvilágban vált a huszadik század leghíresebb alvilági figurájává. Meglepően hamar ért a csúcsra, Chicagóban igazi önkényúrként viselkedett, brutalitásáról és gátlástalanságáról máig legendák szólnak, csakhogy végül őt is utolérte a végzete: dicstelen körülmények között, mindössze 48 esztendősen távozott a világból, melybe csak káoszt, erőszakot, felfordulást és bűnt hozott.

Mélyről indult, hamar ért fel a csúcsra

A klasszikus gengszterfilmek főhősei szinte minden esetben a jól ismert haranggörbe-ívet járják: rendkívül mélyről indulnak, majd hirtelen emelkednek a magasba - olykor egyenesen az alvilági ranglétra csúcsára érkeznek -, hogy aztán letaszítsák őket trónjukról, és feneketlen mélységbe zuhanjanak. Jussuk legtöbbször nemcsak az erkölcsi megsemmisülés, de a széthullás, a fizikai bukás, a pusztulás. A legnagyobb példák a Közellenség (1931) Tom Powers-e (James Cagney), A kis cézár (1931) Rico Bandellója (Edward G. Robinson) és A sebhelyesarcú (1932) Tony Camontéje (Paul Muni). (A sebhelyesarcú hősét egyébként épp Al Caponéról mintázták.) A valóság sokszor meglepően hűen utánozza a művészetet: az imént felsorolt fiktív gengszteralakokhoz hasonló sors jutott a rettegett Al Caponénak is, aki Alfonso Capone néven 1899-ben látta meg a napvilágot az Újvilágban. Olasz származása miatt rendkívül sok atrocitás érte gyermekkorában - mutat rá a Rubicon cikke alapján a 24.hu -, ráadásul erőszakossága is hamar megmutatkozott. Eltanácsolták egy New York-i katolikus iskolából, miután megütötte egy tanárát. Az 1910-es évek végén már a brooklyni Frankie Yale bűnbandájának tagja. Ezzel kezdetét veszi egy nem mindennapi bűnözői karrier, melynek egyes állomásai mára nemcsak a 20. századi köztörténet, de a popkultúra részévé is váltak. Csakhogy ismerjük jól a haranggörbe-ívet: tudjuk, hogyan torolja meg a sors a hübriszt, milyen árat fizetnek azok az alvilági akarnokok, akik túlságosan nagyratörő álmokat kergetnek.

Al Capone később Frankie Yale mentora, Johnny Torrio hívására érkezett Chicagóba, ahol a szesztilalom időszakában oroszlánrésze volt Torrio nagyszabású és jól jövedelmező csempészhálózatának kiépítésében. Miután Torrio életveszélyes sérülést szenvedett, átadta trónját Caponénak, aki szemtelenül fiatalon, mindössze 26 esztendősen vált a helyi alvilág szinte korlátlan urává.
Kattints a további képekért!

Hollywood aranykorának legnépszerűbb férfisztárja volt Humphrey Bogart, akinek számos felejthetetlen filmet, köztük a Casablancát köszönhetjük. Kivételes pályafutása azonban mindössze 57 éves korában tragikusan félbeszakadt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.