X-Faktor: megvan az újabb két kieső, a zsűri keményebben értékelt, mint valaha - Videó

Puskás-Dallos Peti két versenyzője búcsúzott el a műsortól a második élő show végén.

Drámában most sem volt hiány

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, múlt szombaton elrajtolt a 2021-es X-Faktor első élő showja, ahol 12 versenyző állt a színpadra, azonban az adás végén már csak nyolcan maradtak, akik a második élő showban is megcsillogtathatták tehetségüket. Puskás-Dallos Peti mindhárom versenyzője továbbjutott, négy tehetség azonban kiesett: Imi Plaza, Tóth Roland, The Palace és a Beneath My Skin számára ért véget az X-Faktor. Mindenki izgatottan várta a most szombati adást, amelyben a zsűri sokkal szigorúbban értékelt a szokásosnál: természetesen sok dologban nem értettek egyet, így nem egyszer szólalkoztak össze, hiszen mindenki saját versenyzőjét védte, véleményük pedig megoszlott a produkciókkal kapcsolatban. Nagy Regina Martina, Puskás-Dallos Peti egyik mentoráltja állt először színpadra, ám előadása egyáltalán nem nyerte el az összes zsűritag tetszését: Gáspár Laci szerint nem ártott volna még gyakorolni az éneklést, szerinte magas labda volt a lánynak a dal, Puskás-Dallos Peti azonban nyilvánvalóan megvédte versenyzőjét. Regina végül leülhetett a három szék egyikére, ám ez sajnos nem jelentette számára a biztos továbbjutást, ugyanis az adás végén ő volt az egyik, akinek könnyes búcsút kellett vennie az X-Faktortól.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
A Huawei újdonságainak bemutatóján jártunk: hazánkba is megérkezett a márka orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosórája, amit ki is próbáltunk!
Lifestyle
Régóta szenvedélyes viták tárgya, hogy vajon a világ legnépszerűbb koffeintartalmú italának rendszeres fogyasztása jár-e bármilyen egészségügyi előnnyel. Egy friss kutatás most nemcsak ezt a kérdést...
Sztárok
Galambos Lajos volt felesége, Boglárka hosszú, méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából, halála mégis megrendítette az egész családot.
Utazás
Az utóbbi pár napban már hozzászokhattunk a 10 Celsius-fok feletti napi csúcshőmérséklethez, de sajnos nem tart sokáig ez az idillikus állapot.
Sztárok
Katalin hercegné a fejébe vette, hogy 2025-ben sikerre visz egy számára fontos célkitűzést, ám benne van a pakliban, hogy ezzel férjénél, Vilmos hercegnél húzza ki a gyufát.
Utazás
A szóban forgó égitest jelenleg még biztonságos - 43 millió kilométeres - távolságban van a Földtől, de néhány év múlva a kék bolygónak ütközhet.