Sztárok

Teljesen elvonul a nyilvánosságtól a 89 éves Vitray Tamás - azt is elmondta, miért döntött így

Többé nem akar nyilvánosan szerepelni

Vitray Tamás azt is megemlítette, hogy egy-egy műsorát a mai napig visszanézi. Ilyenkor szemrevételezi, hogy mennyire kezdetleges, mára elavultnak számító technikával készült az adott produkció, vagy azon mulat, hogy mennyi felesleges manírral dolgozott korábban. A Kossuth-díjas legenda kiemelte, hogy annak idején a kollégáival egymás műsorait is rendszeresen megtekintették, sőt nem volt ritka, hogy ki is elemezték egymás teljesítményét. Ami a mai televíziós kínálatot illeti, legtöbbször a főzőműsorokat részesíti előnyben, mivel úgy gondolja, ebben a műfajban még érvényesül egyfajta fesztelenség és esetlegesség: az egyes szereplők reakciói (döbbenete, kifakadása) Vitray szerint valósághűnek, őszintének tűnnek, szemben a táncos és zenés showműsorok mesterkéltségével.

A televíziós a műsor végén bejelentette, hogy - mivel belép 90. életévébe - többé nem szeretne kamerák elé állni. Hangsúlyozta: ez a saját döntése, nincs mögötte semmiféle különös megfontolás, egyszerűen csak úgy érzi - bár mentális állóképessége, szellemi frissessége többé-kevésbé a régi - túlságosan idős ahhoz, hogy továbbra is rendszeresen szerepeljen a nyilvánosság előtt.

"Ez a saját döntésem. Holnap elkezdem a kilencvenedik életévemet, nem kell többet szerepelnem, hiszen nem versenyzek: ez nem távfutás vagy távúszás. Nem akarok a híres aggastyán lenni, aki még kilencvenedik életévében is mutatkozik: minden nagyon jó, nagyon szép volt, de ennyi elég volt.(...) Nem akarok a kamera előtt szerepelni már" - mondta Vitray Tamás Friderikusz Sándor podcastjában. A kiváló riporter többször is hangsúlyozta: hihetetlenül szerencsésnek érzi magát, amiért fél évszázadon keresztül televíziósként dolgozhatott, kipróbálhatta az összes létező tévés műfajt, és generációkat ültethetett a képernyők elé estéről estére.

A Kossuth-díjas művész rosszul lett a hétvégén: a kedvesének köszönheti, hogy időben ellátták.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.