Sztárok

Teljesen elvonul a nyilvánosságtól a 89 éves Vitray Tamás - azt is elmondta, miért döntött így

A magyar televíziózás történetének kimagasló alakját Friderikusz Sándor látta vendégül podcastsorozatának legújabb epizódjában.

Ma is kiváló egészségnek örvend

Ma ünnepli 89. születésnapját Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró-riporter, a hazai televíziózás történetének egyik legnagyobb alakja. Csütörtökön Friderikusz Sándor YouTube-on látható podcastsorozatának legújabb, 28. adásában vendégeskedett, ahol kollégájával jelenlegi élethelyzetéről, pályájáról, a televíziózásról, a múltról beszélgettek. Vitray elárulta Friderikusznak, hogy a kilencvenhez közel is kifogástalan egészségnek örvend, de sokat is tesz jó kondíciójáért. Minden reggelt tornával indít, ami egyfajta "kötelező" program a számára, sokat szobabiciklizik, ugyanakkor fontosnak tartja azt is, hogy megőrizze szellemi frissességét. Vitray ma is rengeteget olvas, ugyanakkor, ha csak teheti, már nemigen mozdul ki otthonról. Három naponta eljár bevásárolni, és bár eleinte hajdani tanítványai, illetve gyermekei is felajánlották neki, hogy segítik mindennapi teendői elvégzésében, a közismert ex-tévés nem tartott igényt minderre, ugyanis - ahogy a műsorban kifejtette - teljesen önellátó.

Az adásban Vitray sokat mesélt munkásságának legendás kezdeteiről is: 1958-ban indult televíziós pályafutása, amikor a szakma még gyerekcipőben járt Magyarországon. Akkoriban egy-egy sportközvetítés is teljesen másképp nézett ki, mint napjainkban (sokkal kevésbé volt látványos, dinamikus, drámai elemekkel tűzdelt), és sokkal nagyobb felelősség hárult a sportkommentátorokra, igaz, a mozgásterük is szélesebb volt, mint ma - fejtette ki a magyar televíziózás nagy öregje, aki azt sem rejtette véka alá, hogy a 2018-ban elhunyt rádiós sportkommentátort, Szepesi Györgyöt sokáig ellenfelének tekintette.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...