Visszatér a Barátok közt jóképű színésze
Extrém jeleneteket forgattak
A fiatal és sármos Csórics Balázs, azaz a sorozat Rudija, úgy tűnik, hogy hamarosan újra látható lesz a képernyőn, ráadásul a nem olyan távoli jövőben, hiszen már a héten és a jövő hét elején is feltűnhet a Barátok közt szereplői között. "A Barátok közttel én mindig azért szerettem dolgozni, mert színészként és emberként nagyon sok helyzetben ki tudtam magam próbálni. Mindig úgy álltam ezekhez a forgatásokhoz, hogyha azt mondták, hogy ugorj ki az ablakon, akkor nem azt kérdeztem, hogy milyen vastag lesz az alatt a szőnyeg, hanem hogy hányszor. Azt láttam, hogy ezt a hozzáállást a készítők is szerették. Ezen esetek közül pedig a katonai jeleneteket élveztem a legjobban, így nagyon örültem, hogy ismét egyenruhába kell bújnom. A mostani felvételeken volt több hivatásos katona is, akikkel kiemelkedő élmény volt együtt dolgozni" - nyilatkozta a színész.
Megrázóan őszintén nyilatkoztak.