Varga Izabella új életet kezd a Barátok közt után – Ez lesz élete középpontjában mostantól

Varga Izabella számára a Barátok közt vége azt is jelentette, hogy megszűnik a 23 éven át tartó szigorú órarend, amely eddigi életét leginkább meghatározta. A színésznő eddig is a tudatos életmódra törekedett, de a korszak lezárultával elhatározta, hogy mostantól mindennapjai középpontjában az egészség és a fittség áll. Lássuk azt az 5 dolgot, amit Iza a legfontosabbnak tart a sikeres életmódváltáshoz!

Tervezd meg a napodat!

„Rendkívül változatos, ugyanakkor kiszámíthatatlan időbeosztást jelentett a Barátok közt; lehetetlen volt az életembe rendszerességet csempészni. Amikor befejeződött a sorozat, az volt az első, hogy kiszámítható, stabilabb rendszert állítsak fel magamnak. Ezzel alapoztam meg az életmódváltást.” – meséli a színésznő. Azt is hozzátette, általában azzal indul a napja, hogy átnézi teendőit, tervezőnaplóját, ezzel csökkentve a napi kihívások okozta stresszt. Úgy gondolja, ha tervszerűen alakítjuk napjainkat, heteinket, kevesebb eséllyel fogunk elúszni teendőinkkel, és az előkészületekkel nyugalmat, békét is nyerhetünk.

Adj magadnak időt, a fokozatosság megtérül!

Sokan esnek abba a hibába, hogy hirtelen felindulásból vágnak bele a változtatásba, és azonnal, el akarják érni a vágyott alakot vagy egészségi állapotot. Ez persze irreális lenne, sőt a hirtelen extrém változással még árthatunk is magunknak. A színésznő úgy látja, érdemes reális célokat kitűzni: „például ne kezdjünk el 5 km-t futni, ha az elmúlt években egyáltalán nem húztunk fel futócipőt, és túlsúllyal küzdünk. Lépésről lépésre, racionálisan építsük fel a tervünket. Évekkel ezelőtt a futásban hirtelen nagyon nagy örömöm leltem, de a térdem ezzel mélységesen nem értett egyet. A túlzott lelkesedésemmel gyakorlatilag saját magamnak lehetetlenítettem el ezt a mozgásformát.” Iza másodjára már úgy indult neki a futásnak, hogy 2 hónapig csak gyalogolt, először rövid, majd hosszabb távokon. Ezután jött a kocogással kombinált séta, hiszen az ízületeknek is hozzá kell szokniuk az újfajta terheléshez. „Egy applikáció segített a módszeres, kíméletes felvezetésben. Inkább lassan, de biztosan haladjunk! Ugyanúgy megvan a sikerélmény akkor is, hogy ha nem 10 nap, hanem 10 hét alatt születik meg az eredmény!”

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.