Sztárok

Apa lesz Tom Hiddleston, a Marvel-filmek közkedvelt Lokija

A színház hozta össze őket

Zawe Ashton épp a Mr. Malcolm's List című filmjének premierjén vett részt, amikor interjút adott az amerikai Vogue magazinnak, melyben megerősítette, hogy Hiddlestonnal első közös gyermeküket várják. A bemutatóra egyébként szerdán került sor New Yorkban, Ashton pedig már kismamaként jelent meg az ünnepélyes eseményen.

Ashton és Hiddleston még 2019-ben, egy Harold Pinter-darab, az Árulás című egyfelvonásos munkálatai során találkoztak egymással. A West End produkcióját - melyben a két híresség házaspárt alakított - korlátozott számban, de a Broadway-n is játszották három évvel ezelőtt.

Hiddleston - aki máig igyekszik a brit színészek kevéssé hivalkodó életét élni - 2008 és 2011 között Susannah Fielding brit színésznő szerelme volt, akivel egy forgatás során találkoztak. A 41 éves világsztár 2016-ban Taylor Swiftnek csapta a szelet, de kapcsolatuk nem bizonyult tartósnak. Most viszont úgy tűnik, az örök agglegény végre megállapodott, s Ashtonban valódi lelki társra lelt.

Rod Stewart lánya mesébe illően szép nővé cseperedett: a 30 éves Renee-t imádja a kamera, így nem meglepő, hogy modellként világhírű márkákkal dolgozott együtt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...