Szörnyű családi drámáról vallott Bangó Margit - Sokkoló történet
Kis híja volt, hogy Bangó Margit nem idő előtt veszítette el édesapját. A tehetséges nótakirálynő a szörnyű családi drámáról, és életének más nehéz időszakáról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt. Érdemes példát venni kitartásáról és akaraterejéről!
Más levetett ruháit hordta
Bangó Margit mindössze 17 éves volt, amikor felfedezték. Pestre költözött, nappal az Ikarus gyárában dolgozott raktárosként, munka után pedig rohant a Halászbástyára és két másik étterembe énekelni. "Kellett a pénz, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, és ennivalót vegyek. Amikor megkaptam az első fizetésemet, elmentem a Corvin áruházba, és vettem egy bőrkabátot, hozzá csizmát, ridikült és kalapot, sőt, még egy sminktáskát is. Ez volt az első alkalom az életben, hogy nem a más által levetett ruhát vehettem fel” - emlékezett múltjára a Hot! magazin hasábjain.
Mindent magának kellett megteremtenie, hiszen nem számíthatott a szülei támogatásárak. Kilencen voltak testvérek, kiskorában megtapasztalhatta, mit jelent éhezni. „Sosem felejtem el azt a februári estét, amikor a dunna alatt vacogva, a kihűlő sparherd mellett vártuk anyánkat, hogy hazajöjjön, mert aznap még nem nagyon ettünk.”
„Apám felakasztotta magát”
Bangó Margit amellett, hogy már fiatalon sokat dolgozott, hamar szerelmes is lett. A mindent elsöprő érzéseknek pedig az lett a vége, hogy született egy kislánya. „Apám nem bírta a szégyent, hogy a lánya házasságon kívül esett teherbe. Amikor ezt megtudta, felment otthon a padlásra, és felakasztotta magát. Szerencsére nem halt meg, de csak Marika születése után három hónappal mertünk elé állni, hogy a leendő férjem megkérje a kezem. Persze a házasság rövid életű lett, mert másfél évvel később elváltam, aminek szintén nem örült” - mesélte a sokkoló történetet.