Sztárok

Levágatta a haját a Barátok közt egykori sztárja: szinte rá sem lehet ismerni Som-Balogh Edinára - Fotó

"Egészséges, természetes hajra vágytam, szóval most jött el az ideje a változásnak" - indokolta friss posztjában a stílusváltást a 38 éves híresség.

Jól sáfárkodott a megszerzett hírnévvel

Ugyan lassan két éve véget ért, az RTL jóvoltából ismét megtekinthetők az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő magyar tévésorozat, a Barátok közt (1998-2021) egyes epizódjai. A magyar szappanoperát a kilencvenes évek alkonyától egészen a 2010-es évek közepéig rengeteg néző követte figyelemmel, sokáig megdönthetetlennek tűnt az egyeduralma a honi tévészériák piacán, ám a 2020-as évek hajnalán az egykor közönségkedvenc produkció már egyre gyengébb nézettségi mutatókat produkált, 2021-ben pedig végleg lekerült a képernyőről. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Barátok közt egykori sztárjait teljességgel elfeledte volna a publikum. Közülük számosan remekül sáfárkodtak a sorozat révén megszerzett hírnevükkel, és ma is a szórakoztatóipar berkeiben tevékenykednek. A nézők nem felejtették el a 38 esztendős Som-Balogh Edinát sem, aki hosszú éveken keresztül szerepelt a sorozatban. Az egykori szépségkirálynő (aki műsorvezetőként és modellként is kipróbálta magát) most tett is azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön: hosszú idő után levágatta a haját. Kíváncsi vagy rá, hogyan fest új frizurájával a gyönyörű celebritás?

Galériánkból ez is kiderül: lapozz!

"Új év, új haj... Szeretek időnként változtatni. A hajam története elég rögös és hosszú, volt szép hosszú, és volt kényszerből rövid... Mindig a világos szőkéhez való ragaszkodásom okozta a problémát. Úgy érzem, megérett bennem, hogy engedjek ebből. Egészséges, természetes hajra vágytam, szóval most jött el az ideje a változásnak. Imádom ezt az új frizurát, a sporthoz is tökéletes választás. Remélem nektek is tetszik" - indokolta imidzsváltását Som-Balogh Edina. A poszt alatti kommentekből ítélve rajongói tetszését is elnyerte az új frizura, s kétségtelen, hogy a Barátok közt egykori színésznője most is ugyanolyan elragadó, bájos és természetesen vonzó, mint hatalmas fürtökkel.
Kattints a további képekért!

Titokzatos, mégis sokat sejtető fotó került fel az Instagramra, amiből nem nehéz azt gondolni, hogy Tóth Vera és vőlegénye titokban hivatalosan is összekötötték életüket.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amellett, hogy az egyik legnépszerűbb üdítőital, a háztartásban is hasznát vehetjük.
Fashion&Beauty
Nyáron mindannyian kedveljük a lenge, könnyed ruhadarabokat, melyekbe pillanatok alatt belebújhatunk. Sokan viszont nem kifejezetten rajonganak a ruhákért, erre jelentenek tökéletes megoldást a...
Lifestyle
Te is imádod az ízletes és krémes körözöttet? Nos, jó ha tudod, hogy az alap hozzávalókon kívül egy bizonyos fűszert sem érdemes kihagynod belőle, hogy életed legfinomabb kencéjét készítsd el!