Megkésett szerelem hozta el számára a boldogságot: harmadik férjében talált rá az igazi társra a magyar színésznő, aki idejekorán hunyt el

Sennyei Vera a múlt század egyik legünnepeltebb magyar színésznője volt, akinek hosszú éveket kellett várnia az igaz szerelemre – harmadik férjében végül rátalált a boldogságra, tőle pedig csak a halál választhatta el.

Kora meghatározó művésznője volt

Sennyei Vera 1915. január 3-án Budapesten látta meg a napvilágot Schwalm Vera néven: igazi művészi vér csörgedezett az ereiben, hiszen édesapja zeneakadémiai tanár és az Operaház zenekarának nagybőgőse volt. Már kiskorában érdeklődést mutatott a színjátszás és a világot jelentő deszkák iránt, apját gyakran elkísérte előadásokra, így nem volt számára kérdés, hogy felnőttként ő maga is ezen a területen bontogatja majd a szárnyait. A Színiakadémián 1936-ban kapta meg a diplomáját, de már akadémista korában fellépett a Magyar Színházban és a Nemzeti Színházban. Az élvonalba elsősorban modern nőalakok ábrázolásával került, de klasszikus drámákban és vígjátékokban, valamint filmekben is emlékezetes alakítást nyújtott. Tehetsége mellett a külsejére is hamar felfigyeltek: feltűnően szép, méltóságteljes megjelenésű, erotikus kisugárzású színésznő volt, jellegzetes, rekedtesen fátyolos hangja pedig megbabonázta a közönséget. S bár a szakmában hamar rálépett a siker felé vezető útra, magánéletében több megpróbáltatással is szembe kellett néznie: sikertelen házassága miatt egy ponton végleg lemondott arról, hogy rátalál az igaz boldogságra, mígnem belépett az életébe a megkésett, mindent elsöprő szerelem. Részletek a galériában!

Sennyei Vera a pályáját a Magyar Színházban kezdte, majd a Belvárosi Színházban, illetve a Vígszínházban, 1941-1944 között pedig a Madách Színházban játszott. 1945 után Várkonyi Zoltán Művész Színházához szerződött, 1949-1951-ig az Ifjúsági Színház tagja volt, azután visszatért a Madáchba. 1954-ben a Vidám Színpadhoz, 1956-tól a Fővárosi Operettszínházhoz kötötte a szerződése, 1960-tól pedig a Petőfi Színházban játszott.
Kattints a további képekért!

Turay Ida a 20. századi magyar színjátszás egyik legkedveltebb alakja volt, ráadásul nemcsak a szakmán belül, hanem a férfiak körében is óriási népszerűségnek örvendett, köszönhetően annak, hogy kivételes szépséggel áldotta meg a sors – ő azonban sosem foglalkozott a körülötte legyeskedő udvarlókkal, ugyanis egész életében egyetlen egyért dobogott a szíve.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.