Vallomás - Ő mentette meg Sarka Katát az összeroppanástól
Sarka Kata egy interjúban árulta el, ki volt az a személy, akinek a támogatása nélkül összeroppant volna. Megható, amit nyilatkozott róla.
Sarka Kata összeroppant volna
A 30 éves Sarka Kata édesanyjával együtt adott interjút a Meglepetésnek, ahol elárulta, nagyon aggódott, mit fognak szólni a szülei, ha elárulja, férjével, Hajdú Péterrel zátonyra futott a házassága. Szerencsére azonban minden jól sült el, édesanyja biztosította róla, hogy maximálisan támogatni fogja. A szépséges műsorvezető elmondta, ha nem lett volna ott az anyukája, biztosan összeroppan.
"Remegve adtam elő neki, mi a helyzet, ám legnagyobb döbbenetemre ő egyáltalán nem lepődött meg. Csak megfogta a kezem, és biztosított arról, hogy apukámmal együtt mindenben mellettem állnak, segítenek, akár érzelmi támogatásról, akár hétköznapi, gyakorlati dolgokról van szó. Persze pityeregtünk mindketten, ahogy most is, de azt hiszem, mindkettőnk válláról nehéz teher esett le. Biztos vagyok benne, ha anyukám nem lett volna mellettem, összeroppanok" - mondta Kata.