Robert Redford nyilvánosan becsmérelte Paris Hiltont

Ismét nagy botrányt kavart maga körül a szőke örökösnő, Paris Hilton, akinek ezúttal Robert Redford megvetését is sikerült kivívnia, mert meghívó nélkül állított be a Sundance Filmfesztiválra.

Nem fér a bőrébe Paris Hilton, aki már olyan rendezvényeken is megjelenik, ahol semmi keresnivalója sincs. A napokban a független filmeket ünneplő Sundance Filmfesztiválra állított be hívatlanul - elmondása szerint csak egy jót szeretett volna bulizni.

Jelenlétével a fesztivál megálmodóját, Robert Redfordot is sikerült magára haragítania, a színész ugyanis felháborodását fejezte ki az örökösnő magatartásával kapcsolatban, miszerint csak saját maga reklámozására ment el a partyra.

"Egyáltalán semmi köze a filmekhez, soha nem is volt. Mégis milyen moziban szerepelt? Ennek a keményen bulizós, rivaldafényes, értéktelen valaminek köszönhetően a fesztivál sem túl nagy móka. Túl sok ember érkezett ide pusztán a saját személyes érdekei érvényesítése céljából" - háborgott Redford egy kerekasztal-beszélgetés során.

A Sundance Filmfesztivál egyébként az USA legnagyobb független filmes rendezvénye, de világszerte nagy érdeklődés övezi az ünnepségen történteket. Rendszeresen vitatott probléma azonban, hogy a fesztivál a szponzorok bemutatójává vált, ami erős reklámízt kölcsönöz a hangulatnak.

Fotó: zimbio.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.