Presser Gábor beperelte Kanye Westet - Kóbor János döbbenten figyeli az eseményeket

Presser egyéni akcióba fogott

Még ketten lennének érintettek a pereskedésben, Kóbor János és Adamis Anna, de az Omega énekese csak a sajtóból értesült a fejleményekről.

"Három évvel ezelőtt a Hungarotonra bíztuk a dal ügyét, úgy éreztem, ők a legilletékesebbek, hiszen az ő felvételük volt ez 1968-ban. Általuk mindhárman képviselve vagyunk, így nem értem, mire megy ki Pici játéka. Nem tudom van-e jogalapja, annyi összetevőből rakódik ez össze. Ha megismerem a pontos okokat, talán akkor én is belenyúlok. Szerencsére egyre több Omega számmal fordul elő, legyen régi vagy új szerzemény, hogy egy részt ellopnak belőle. Erre azért büszke vagyok” – mondta Kóbor János a Femcafe.hu-nak.

Presser is megszólalt

A zeneszerző a közösségi oldalán magyarázza a történteket.

"A Gyöngyhajú lány használata körül már három éve folyik az áldatlan és nagyon bántó huzavona. Kanye West cégeinek ügyvédei és a minket képviselő jogi iroda között mindmáig nem sikerült szerződést létrehozni. Három éven át csak vártam, néztem, hogy mi történik a dallal, de mostanra be kellett lássam, hogy nem maradt más, mint bírósághoz fordulni. Ez lehet, hogy újabb éveket emészt majd fel" – fejtette ki a Facebookon a Kossuth-díjas dalszerző.

A posztban nem cáfolta az amerikai sajtóban megjelent hatalmas perértéket sem.

”A perérték maga nyilvánvalóan az amerikai zenepiaci viszonyokat tükrözi, és persze köszönő viszonyban sincs a magyar dalszerzők jövedelmével. Gondolom, azt is hivatott jelezni, hogy ez már egy „világpiaci” történet, és talán azt is, hogy ebben a világsztár–kelet-európai szerző viszonylatban mégsem az a legjobb módszer, hogy a nagyobb, az erősebb mindent visz. Lehet, hogy nyerünk, lehet, hogy elbukunk, de legalább nem fogok egész életemben arra gondolni, hogy meg sem próbáltam megvédeni magam.”

Kóbor János luxusotthonáról ITT nézegethetsz képeket.

Leadfotó, fotók:Vető Gábor, Facebokk/Presser Gábor, hir6.hu

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Valószínűleg a hercegnek nem esett túl jól az, amit apja tett nemrégiben, sőt mi több, minden bizonnyal iszonyatos féltékenység kerítette őt hatalmába.
Sztárok
Demjén Ferenc igyekszik időt szakítani arra, hogy kicsit kettesben tudjon lenni a párjával, de karácsony alatt sem vesz vissza a tempóból.
Christmas
Sokan gondolkoznak el ilyenkor, hogy vágott, vagy műfenyőt vegyenek-e. Az árusok már tapasztalják, hogy nagy gond lehet az idén.
Sztárok
Rögtön a Tények Reggel műsorvezetőjének szóltak, mivel neki van egészségügyi végzettsége is.
Utazás
Öröm az ürömben, hogy ma napközben akár 13 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Christmas
Az énekesnő páratlan karrierjének néhány évvel ezelőtt szakadt vége - reméljük, nem örökre -, azóta pedig nagyrészt elvonultan éli az életét. Most, a karácsony közeledtével viszont újabb fotót...