Playmate-nek lenni csalfa ábránd vagy lehetőség?

Playmate-nek lenni, a Playboy címlapján szerepelni sokak számára dicsőséget jelent, mások esetleg megbotránkoznak a meztelen fotókat látva. A Playmate Of The Year döntőjén utánajártunk, mit gondolnak maguk a playmate-ek illetve Andy Vajna és más hazai hírességek e megosztó, mégis irigyelt és vonzó világról.

A kezdetek
Érdekes kérdés például, hogy miért vállalják a lányok örömmel ezt a szerepet, a nagy nyilvánosság előtt megjelenő meztelen képeket. Török Dóra, a verseny egyik döntősének például gyerekkori álma valósult volna meg a magazin címlapján való szerepléssel. „Arra számítottam, hogy kapok egy címlapot, ami gyerekkori álmom volt. Eddig mindent meg tudtam valósítani, most sajnos nem értem el helyezést, így eléggé csalódott vagyok.” – mondja a döntős playmate.

Török Dóra pirosban

 

Hasonlóan gondolkodik 2012 Playmate of the Year győztese, Varga Alexandra is. „Úgy gondolom, hogy mindenki büszke lehet, aki felveszi egyszer a nyuszis ruhát, nem gondolom, hogy ebben bármi megalázó vagy szégyellnivaló lenne. Sőt szerintem ez a legnagyobb siker, amit elérhettem, pontosan ezért is vállaltam el.” – mondja Alexandra.

Varga Alexandra

A hírességek már kissé megosztottabban gondolkodnak a lányok lehetséges motivációiról
Herczeg Zoli divattervező és Nyári Aliz például egyetért abban, hogy a hangsúly önmaguk megmutatásának lehetőségén van. Míg a Nyári-lányok szerint ez alapvetően pozitív, Herczeg Zoli némi kritikát is megfogalmaz. „Ezek a lányok érvényesülni szeretnének, és azt gondolják, hogy ez a könnyebb út. De csak a szépségre alapozni az életünket zsákutca, ideig-óráig kifizetődő lehet, de valójában ez csak csalfa ábránd, ideiglenes látszat. A szépség múlásával a szépség mögött lévő tartalomra is szükség van.” – mondja a divattervező.

Nyári Edit és Nyári Aliz
 

Varga Viktor és Pataki Attila a szépség motivációs szerepét emeli ki. „A Playboy címlap még mindig egy viszonylag exkluzív megjelenésnek számít, a női szépségre épít. Mi férfiak pedig szívesen nézzük a szépet.” – mondja Attila. Varga Viktor szerint szintén hasonló okok állnak a háttérben. „Ezek a lányok tudják magukról, hogy szép a testük, és közkinccsé teszik ezt a szépséget. Szórakoztatják a férfiakat, de közben ők maguk is szórakoznak, hiszen olyan helyekre juthatnak el ennek segítségével, ahova egyébként lehet, hogy nem tudnának.” – fejti ki Viktor. Ehhez a gondolathoz csatlakozik Andy Vajna is, aki szerint a lányok saját álmaikat próbálják megvalósítani, olyan hátteret vagy hírnevet remélve, amivel el tudnak indulni az álmaik felé.

Varga Viktor hölgyek társaságában


A jövő

De vajon befolyásolja-e a lányok jövőjét, későbbi lehetőségeiket, életüket egy akt fotósorozat vagy címlapfotó? Török Dóra playmate szerint semmiképpen sem, hiszen a magazinban szerepelni örök emlék. „Attól még, mert nincs rajtunk semmi, ez nem kitárulkozás, hanem művészi alkotás, amire mindig büszke lehetek.” – mondja. A győztes Varga Alexandra szintén nem fél attól, hogy a megjelent meztelen képek negatív hatással lehetnének rá a jövőben. „A 21. században már nem rökönyödnek meg az emberek azon, ha egy lány ilyen színvonalas kereteken belül megmutatja magát. Nem gondolom, hogy szégyellnivalóm lenne sem most, sem a jövőben.” – vélekedik. Andy Vajna és Pataki Attila szerint sem kell tartaniuk a lányoknak a fotózásból eredő hátrányoktól, sőt egyet értenek abban is, hogy az idő előrehaladtával kifejezetten jó érzés lesz majd visszanézni a képeket, és emlékezni arra, hogy egykor milyen jól is néztek ki.

Andy Vajna

A Nyári-lányok szerint a szakmától távol lehet ugyan hátránya egy-egy ilyen fotónak, de egyetértenek Varga Viktorral abban, hogy ha viszont a jövőben is ezzel szeretnének foglalkozni, akkor ez jó kiindulási lehetőség. „Aki saját testi adottságaival ilyen szintre eljut, az valószínű, hogy a jövőben is ezen a vonalon fog maradni. Ott pedig ez nem hátrány, sőt.” – fejti ki Viktor.

Család, párkapcsolat
A lányok tehát alapvetően elfogadják, sőt kifejezetten pozitív lehetőségként tekintenek a nyilvánosan megjelenő akt képekre, de vajon mit szólnak ehhez barátaik, családjuk esetleg párjuk? „Az ismerőseim nagyon büszkék rám, anyukám pedig elsírta magát a telefonba, amikor elújságoltam neki, hogy megnyertem a versenyt. De az egész család mellettem állt és drukkolt nekem.” – meséli a győztes Alexandra, aki szerint későbbi párkapcsolataiban sem okoz majd gondot playmate múltja.

Varga Viktor a Nyári-lányok társaságában

Varga Viktort saját bevallása szerint szintén nem zavarná, ha párja a Playboy címlapján pózolna. „Művészcsaládban nőttem fel, ahol mindenki festő volt, megszoktam, hogy apukámhoz járnak a modellek. Sok meztelen nőt láttam, bele is szerettem a női testbe. A nő a legszebb dolog egy férfi életében, a nő az inspiráció, mindent a nőkért teszünk.” – vallja Viktor, megfogalmazva talán mindazt, ami ennek a kissé talán merész, mégis népszerű és vonzó világnak a lényege.

Szerző: Kiss Enikő
Fotók: Laurenczy Miklós
 

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
A szóban forgó égitest jelenleg még biztonságos - 43 millió kilométeres - távolságban van a Földtől, de néhány év múlva a kék bolygónak ütközhet.
Egészség
A vastagbélrák világszerte és Magyarországon is az egyik legsűrűbben előforduló daganattípus. A szakemberek ugyan könnyen kiszűrik, tünetei viszont rendkívül változatosak, sőt olykor alattomosak is...
Lifestyle
Jövőre már nem látogathatjuk az egyik legkedveltebb és legikonikusabb fővárosi plázát, mely csak az évtized végén nyitja ki újra a kapuit.
Lifestyle
A következő alkalommal, amikor egy pókot látsz a sarokban, próbálj meg nem reflexből megijedni vagy bántani. Inkább gondolj arra, hogy ez az apró teremtmény milyen hasznos munkát végez a...
Lifestyle
A következő alkalommal, amikor egy feszült helyzetben találod magad, próbáld ki ezt a mondatot, és figyeld meg, hogyan változtatja meg a beszélgetés dinamikáját. Talán meglepődve tapasztalod majd,...
Lifestyle
A Z generáció kiharcolná magának, hogy hamarabb jöjjön el számukra a nyugdíj, de ezt nem lesz egyszerű elérni.