Lady Gaga majdnem elsírta magát az Oscar-gálán: az énekesnő okozta a legmeghatóbb pillanatot a díjátadón – Videó

Az Oscar-, kétszeres Golden Globe- és tizenháromszoros Grammy-díjas Gaga ezúttal sem okozott csalódást rajongóinak: nem csupán megjelenése volt kifogástalan, hanem előadása is.

Kiosztották a filmipar legrangosabb arany szobrocskáit

Idén sem maradhatott el az év legjobban várt eseménye, az Oscar-gála: a díjátadót immáron 95. alkalommal rendezték meg, a ceremóniára pedig a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Los Angeles-i Dolby Színházban került sor. Jimmy Kimmel ebben az évben is tündökölt a házigazda szerepében, így nem volt hiány poénokból és vicces pillanatokból sem. A tavalyihoz hasonló botrányhoz (Will Smith pofozkodása) azonban szerencsére nem volt hasonló, sokkal inkább megható és szívmelengető pillanatoknak lehettünk szemtanúi, illetve a nyertesek tekintetében jó néhány váratlan meglepetésnek is. Az est egyik fénypontja Lady Gaga előadása volt: az énekesnő a Hold My Hand című dalt adta elő, amely a Top Gun: Maverick című filmhez íródott, éneklés közben pedig a híresség majdnem el is sírta magát. Galériánkban mutatjuk az erről készült videót, Rihanna szuperprodukcióját, valamint azt is, hogyan festett a két díva a vörös szőnyegen!

Lady Gaga egy káprázatos, fekete Versace ruhakölteményben pompázott a vörös szőnyegen, drámai megjelenését pedig erős, füstös szemsminkkel, és élénk árnyalatú piros rúzzsal tette teljessé.
Kattints a további képekért!

Immáron hivatalos, melyek voltak 2022 legjobb filmjei az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája szerint.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.