36 éve lett öngyilkos a magyar szépségkirálynő, akit a szerelem vitt rá a végzetes lépésre

Molnár Csilla magyar modell és az 1985-ös szépségkirálynő mindössze 17 éves volt, amikor Fonyódon végett vetett életének.

Ígéretes karrier, gyönyörű lány

Molnár Csilla 1969. január 20-án született Kaposváron – szülei vendéglátással foglalkoztak Fonyódon, ahol öccsével együtt ő volt a család reménysége és szeme fénye. Főleg akkor voltak rá nagyon büszkék szülei, amikor 1985-ben jelentkezett a Miss Hungary szépségversenyre kora tavasszal, amit végül október 5-én este meg is nyert a Budapest Kongresszusi Központban, méghozzá messze a legmagasabb pontszámmal. Övé lett tehát a Magyarország Szépe cím, illetve a korona, 1986. február 28-án Máltán pedig folytatódott a sikerszéria, ugyanis a Miss Európa szépségversenyen 3. lett, ami igen nagy szónak számított nem csak akkor, de most is. Élete azonban közel sem volt egyszerű annak ellenére, hogy egy ország irigyelte őt szépsége miatt: családjában folyamatosak voltak a konfliktusok, apja pedig igen rövid pórázon tartotta magántanuló lányát, emellett pedig nem volt hiány rosszindulatú pletykákban sem, amelyek megviselték a csupán 17 éves Csilla lelkét. 1986. július 10-én délután végzetes lépésre szánta el magát, aminek egyik oka szerelme volt, a 21 évvel idősebb Futács Károly.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...