„Együtt sírtunk a telefonban” – Zac Efron megható története Michael Jacksonról: ezzel ríkatta meg a pop királyát

Noha Michael Jackson és Zac Efron sosem találkozott személyesen, a High School Musical sztárja megható emléket őriz a pop királyáról.

A mai napig bálványozza

Michael Jackson nagyon fiatal volt, amikor berobbant a köztudatba: nyolc esztendős korában már együtt dalolt a bátyjaival a The Jackson 5 együttes tagjaként, képességeire pedig az egész világ felfigyelt – például a Rolling Stone magazin egy későbbi számában mindent elsöprő zenei tehetségű csodaként írt róla. Néhány évvel később mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kis Michael túlnőtt a zenekaron, amit természetesen legbelül ő maga is érzett: 1971-ben szólókarrierbe kezdett, s hamarosan az amerikai popkultúra egyik meghatározó alakja, valamint stílusteremtője lett – az igazi áttörést végül a Thriller című albuma hozta el neki 1982-ben, melynek köszönhetően egyik napról a másikra a csúcsra jutott. Évtizedeken át tartó sikere azonban 2009-ben váratlanul véget ért: rajongók milliói borultak gyászba, mikor kiderült, hogy a csupán 50 éves Michael Jackson örökre lehunyta a szemét. Hagyatéka több mint tíz évvel a tragédia után is elképesztően fontos részét képezi a kultúrának, sokan pedig mind a mai napig bálványként tekintenek a pop királyára – csakúgy, mint Zac Efron, aki szívmelengető emléket őriz minden idők egyik legtehetségesebb énekeséről és dalszerzőjéről. Részletek a galériában!

Michael Jackson 2009. június 25-én váratlanul hunyt el Los Angeles-i otthonában. A mai napig világszerte gyászolják a pop királyát, aki a zenélésen, a táncoláson és a dalszerzésen túl a feltaláláshoz is jól értett, hiszen forradalmasító és innovatív találmányokkal rukkolt elő az elmúlt évtizedekben – mindemellett nyitott volt a világra, s jó érzéke volt ahhoz, hogy bármikor felismerje a tehetséget.
Kattints a további képekért!

Idén júniusban lesz 13 éve, hogy a pop királya nincs velünk: Michael Jackson halála 2009-ben sokkolta az egész világot, az énekes azonban bizony előre gondolkodott – tudta, mi az az egy-két dolog, amit magával akart vinni a sírba.

Leadfotó: Facebook/ Michael Jackson

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.