Sztárok

Titokban apa lett a hollywoodi botrányhős, aki korábban állítólag gyermeke anyját is bántalmazta

Lesifotók tanúsága szerint megszületett Shia LaBeouf és Mia Goth első gyermeke. A sztárpáros ugyan 2018-ban elvált, ráadásul azt is beszélték, hogy a színész korábban bántalmazta párját, most mégis együtt alapítottak családot.

Megszületett Shia LaBeouf első gyermeke

Mia Goth brit színésznő és modell élete első forgatásán, a neves rendező Lars von Trier 2012-es filmjének, a Nimfomániás felvételei közben ismerte meg Shia LaBeouföt, akivel 2016-ban házasodtak össze, azonban két évvel később hivatalosan is kimondták a válásukat. Az amerikai színésznek a szakítás után több viharos kapcsolata is volt, többek között FKA Twigs angol énekesnővel, aki azzal gyanúsítja a korábban a rendőrséggel többször összetűzésbe kerülő, alkoholizmussal küzdő balhés színészt, hogy szexuálisan zaklatta, valamint érzelmileg és fizikailag is bántalmazta őt. A nő abúzus miatt beperelte ex-partnerét, akinek későbbi barátnője, a színésznő Margaret Qualley tavaly januári szakításuk után úgy nyilatkozott: elhiszi az FKA Twigs által felhozott vádakat. Sokan a mai napig nem értik, hogy Mia miért fogadta vissza az exét, aki korábban őt is bántalmazta, bár a színésznő nem tett feljelentést. LaBeouf természetesen minden ellene felhozott vádat tagad, bár beismerte, hogy alkoholizmusa miatti viselkedésére nincs bocsánat.

Pár hete aztán a lesifotósok lebuktatták a színészpárost, januárban ugyanis sikerült lencsevégre kapni a terhespocakos Miát, így kiderült, hogy első gyermeküket várják. Arról, hogy pontosan mikor jöttek újra össze a volt házasok, nincsenek biztos információk, ahogyan a babáról sem beszéltek soha nyilvánosan. A hirado.hu azonban most kiszúrta, hogy a párost babakocsit tologatva fotózták le, vagyis idő közben megérkezett a kis trónörökös. Egyelőre nem tudni sokat a gyermekről, így sem a neme, sem a neve nem ismert.

Ma még mindig csupán 43 éves lenne Heath Ledger, aki tragikus hirtelenséggel vesztette életét 2008-ban. A mai napig gyászolja a családja, a rajongói, no meg a barátai is, akik közül az egyik felidézte, hogyan teltek a színész utolsó hetei.

Leadfotó: Anthony Harvey/Getty Images for BFI

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.