Sztárok

Elhunyt Heller Ágnes

Nagyszerű pálya

Heller Ágnes felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetemen magyar-filozófia szakon végezte 1947-51. között. A Budapesti Iskola alapítójának, Lukács Györgynek lett később tanítványa az ELTE Filozófia Tanszékén, ám miután el kellett hagynia az intézményt politikai okokból, Heller középiskolában kezdett tanítani. 1963-73. között az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott, 1955-ben megszerezte a kandidátusi, 1968-ban pedig a filozófia tudományok doktora (DSc) fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben emigrációba vonult.

Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát, 1986-ban. 1990-től már hazajárt filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemre és az ELTE-re. 1995-99-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor megválasztották az MTA levelező- (1990), majd rendes (1995) tagjának. Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője volt az évek során.

Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...