Ijesztő, ahogy megfenyegették a Sztárban sztár leszek! mestereit – videó

Hiába, nem mindenki viseli jól az elutasítást vagy a kritikát. Ez különösen igaz a Sztárban sztár leszek! versenyzőire.

Megfenyegették a zsűrit

Több, mint izgalmasra sikeredett a mai Sztárban sztár leszek! előzetese.

Tóth Gabi, Köllő Babett, Pápai Joci és Majka újfent sok embert küldtek haza a válogatóról és nem mindenkinek sikerült kellő méltósággal fogadnia a kudarcot, ami nem is lenne baj…

Ám az egyik versenyző meglehetősen baljós, kissé ijesztő tekintettel közölte a zsűrivel, hogy „Még találkoztok velem úgyis!” majd elviharzott. Ugyanaz a férfi mondta azt, hogy „Bepánikoltam, úgy néztek, mint a Bosszúállók!” ami viszont nevetést váltott ki a zsűriből.

Remélhetőleg úgy értette, hogy valamiképpen sikeres emberként tér vissza a tévé képernyőire a sztárok közé és nem tervez semmiféle merényletet a sztárok ellen. Látszólag a zsűrit nem érintette meg ez a viselkedés, bizonyára hozzá is vannak szokva az ehhez hasonló kirohanásokhoz.

Megint más a földhöz vágta dühében a mikrofont és elszelelt. Olyan is akadt, aki csípős megjegyzést tett vagy könyörgött egy újabb lehetőségért, hátha a második alkalommal sikeresebb lesz. Természetesen olyan is volt, aki megpróbáltam megmagyarázni, miért sikeredett gyengére az előadása.

Lapozz tovább a videóhoz!

leadkép: instagram

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.