„Olyan emberi és végtelenül kedves”: óriási örömhírt jelentett be Majka: sorra érkeznek a gratulációk a rapper közösségi oldalára

Még mindig dúl köztük a szerelem
Majka és Hajni hosszú évek óta alkotnak egy párt, szerelmükből pedig már két gyermek, Marián és Olivér is napvilágot látott, ám a sztárpár csak tavaly augusztusban fogadott egymásnak örök hűséget – az esküvőt eredetileg 2020 júniusában tartották volna, ám a koronavírus-járvány közbeszólt, így a ceremóniát el kellett halasztani. Nos, a lagzi végül meg lett tartva, és fényűzőbb volt, mint amire a legtöbben számítottak, hiszen Majkáék háromnapos mulatsággal koronázták meg szerelmüket. Most kapcsolatuk egy újabb fordulóponthoz ért, ugyanis a minap tartották évfordulójukat: immáron 12 éve alkotnak egy párt, a jeles napról pedig mindketten megemlékeztek egy-egy közös képpel. Majka stílusához híven egyszerűen és lényegre törően fogalmazott posztjában: „Mucikám!! 12 év telt el, de ugyanúgy szeretlek”. Hajni ekképpen köszöntötte szerelmét: „Úúuristen micsoda sráác! Bár most éppen külön országban, de ma 12 éve együtt! A felsőd szerint Te vagy a főnök, de csak szerinte. Szeretlek”. Nos, a követők nem győznek gratulálni a két hírességnek, ami érthető, hiszen a mai világban egymás iránti elkötelezettségük és kitartásuk egyedinek számít már, így mi is emeljük kalapunkat szerelmük előtt!
Curtis egy friss Instagram bejegyzésben tisztázta a botránnyal kapcsolatos részleteket.
Leadfotó: Facebook/majkahivatalos
Oldalak
