Sztárok

Elveszítette a fogait, a haja kihullott: 39 évesen hajléktalanként él és az utcán kéreget az egykor világszép modell - Fotók

Loni Willison 2012-ben házasodott össze Jeremy Jacksonnal, a Baywatch című sorozat korábbi sztárjával, házasságuk azonban pár év után zátonyra futott. Ekkor kezdődött a gyönyörű modell lejtmenete. Willison otthona ma, 39 évesen már az utca: hajléktalanként tengeti mindennapjait, egyik napról a másikra él, és elmondása szerint szándékosan nem fürdik.

Szemvillanásnyi idő alatt csúszott ki a talaj a lába alól

Az 1983-ban született Loni Willison mindig is igéző szépségnek számított. Bikini- és fitneszmodellként sikert sikerre halmozott, és az is remek döntésnek tűnt, amikor feleségül ment a Baywatch című tévésorozat egykori sztárjához, Jeremy Jacksonhoz. Csakhogy házasságuk rövid idő alatt pokollá változott: Jackson drogproblémákkal küzdött, több ízben bántalmazta fizikailag a feleségét, Loni pedig nem csupán súlyos testi, de még mélyebb lelki sebeket is szerzett két évig tartó frigyük alatt. Miután elváltak, a gyönyörű nő lába alól szinte egy szemvillanásnyi idő alatt kicsúszott a talaj. Willison mélypontra jutott, elveszítette az állását, 2016-ban pedig az albérletéből is ki kellett költöznie. Végül az utcán találta magát. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

Dús szőke hajkorona, tengerkék szemek, csábos ajkak: Loni fénykorában csodálatosan szép nő volt.
Kattints a további képekért!

A kilencvenes években olyan emblematikus mozikban tűnt fel, mint Kerge kacsák vagy a Nehézfiúk, és akár mesés jövő is várhatott volna rá, a sors azonban másképp akarta. Shaun Weiss tragikus története következik.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...