Kulcsár Edina elment otthonról, a két gyereket is vitte magával: a válóper is szóba került

Durva időszakon van túl a sztárpár.

A felszín alatt sok probléma gyűlt össze

Az egykori szépségkirálynő és férje házassága első ránézésre mindenki számára ideálisnak tűnhetett idáig. A két üzletember öt évvel ezelőtt ismerkedett meg, s három éve fogadtak örök hűséget egymásnak, azóta pedig egy pillanatra sem álltak meg a siker felé vezető úton – legalábbis ami a munkát és a vállalkozásaikat illeti. Edina és Csuti ugyanis komoly magánéleti válsággal küzdöttek, házasságuk megromlott, s már csak egy hajszál választotta el őket a szakítástól. Ugyan két gyermekükkel, Medoxszal és Ninával boldog családot alkotnak, valamint beköltöztek egy gyönyörű és hatalmas családi házba, a párkapcsolatukra mégis keményen rányomták a bélyeget a ki nem mondott sérelmek, a felszín alatt lappangó problémák és a hétköznapokkal járó nehézségek. A házaspár sosem rejtette véka alá a gondjaikat, s bár az Instagram oldalukon rendszeresen beszéltek őszintén a vitákról és nézeteltérésekről, a rajongókat mégis döbbenetként érte az, mikor a minap kiderült, hogy a kapcsolatuk korántsem olyan felhőtlen, mint azt elsőre bárki is gondolta. Ennek ellenére készek bármit megtenni azért, hogy újra visszataláljanak egymáshoz – ezért is vállalták az RTL Klub párkapcsolati műsorát, a Nyerő Párost. Bíznak benne, hogy a kitartásuknak meglesz a gyümölcse, ugyanis egyikőjük sem szeretné újra azt átélni, amit korábban…

– Igazság szerint már nem is tudom, hol kezdődtek a problémák... A második várandósságom alatt jött a pandémia, kevesebb volt a munkánk, ezáltal a bevételünk is, ám a kiadásaink csak nőttek. Erre jött rá a bezártság, a vírustól való félelem, a várandósság, az építkezés, aztán a gondok csak épültek egymásra – vallotta be a Blikknek Edina.
Kattints a további képekért!

Az egykori szépségkirálynő az Instagramon mutatta meg a követőinek, milyen pofátlan üzenetet küldött a férjének egy mindenre elszánt rajongó.

Leadfotó: Facebook/ Csuti

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle