Csuti teljesen elhanyagolta Kulcsár Edinát – A pár őszintén bevallotta, miért ment tönkre házasságuk

Ebben hibázott Csuti

Kulcsár Edina és férje a Nyerő Páros című műsorban teljesen kitárulkoztak: mint mondják, úgy kaptak kritikákat, hogy ők tényleg őszintén megosztottak magukról és házasságukról mindent, mégis felszínesnek nevezte őket a többi páros. A műsor azonban segített nekik abban, hogy rájöjjenek, melyek voltak azok a problémák, amik majdnem a házasságuk végéhez vezetett – Csuti szerint a legtöbb dologban ő hibázott. Saját bevallása szerint, amikor összejöttek, az ő érzelmi intelligenciája egyszerűen nem tartott ott, ahol kellett volna egy komoly kapcsolat esetében, hiszen Edina előtt nem voltak tartós kapcsolatai. Később aztán túl sokszor a munkát helyezte előtérbe családja helyett, de az is probléma volt, hogy elvesztek a rohanós hétköznapokban, így Csutinak nem maradt ideje Edinára. „Edina többféleképpen jelezte, hogy elhanyagolom, hogy nem figyelek rá eléggé, de sajnos ebből a szempontból tipikus férfi vagyok, és nem hallottam meg a kéréseit. Nem voltam befogadó arra, hogy a saját hibáimmal szembesítve legyek, pláne nem attól, akit a világon a legjobban szeretek” – árulta el a magazinnak Csuti, aki szerint Edina sokat harcolt azért, hogy a benne lévő szeretetet felszínre hozza. „Ezt felismerve, nekem most az az elsődleges feladatom, hogy olyan jó férje legyek, mint amilyen jó apa és jó cégvezető vagyok” – nyilatkozta a szépségkirálynő férje, de szerencsére már mindketten úgy gondolják, hogy közel a megoldás, és látják a kiutat a problémák tengeréből.

Az Instagram-oldalán jelentette be, hogy megtörtént a lánykérés. Megmutatta a csodálatos eljegyzési gyűrűjét is a követőinek.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.
Christmas
A munkaerőhiány az oka, hogy évről évre busás fizetéssel járó állások várják az érdeklődőket a budapesti karácsonyi vásár(ok)ban. Ez alól természetesen az idei esztendő sem jelent kivételt.
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.