Hatalmas a boldogság: megszületett Kökény Attila harmadik unokája – Gyönyörű nevet kapott a kislány

Kökény Attila nem is lehetne boldogabb: a 46 éves énekes háromszoros nagypapa lett, ráadásul már úton van a negyedik is.

Újabb unoka született

Kökény Attila számára az igazi ismertséget a Megasztár ötödik évada hozta el, amelybe gyermekei nevezték be. A tehetségkutató mindent eldöntő fináléjában Tolvai Reni mellett küzdött az év hangja címért, s bár a versenyt nem nyerte meg, de 2010 legjobb férfi hangja lett. Karrierje ezután azonnal szárnyra kapott, a rajongótábora évről évre egyre nagyobb mértéket ölt, emellett több nagy televíziós showműsorban is megcsillogtathatta a tehetségét az utóbbi időben: például szerepet vállalt a 2020-ban kezdődött Álarcos Énekes című műsorban, mint az Unikornis, sőt, a Sztárban sztár című zenés show-műsor hetedik évadában a zsűri egyik tagja is volt. A szakmai sikerek mellett a magánélete is tele van örömökkel, hiszen gyönyörű családra lehet büszke. Attila és felesége, Aranka már több mint húsz éve házasok, a párkapcsolatukból pedig két gyermek született: a lányuk, aki édesanyja után kapta nevét, illetve fiuk, Lali. Aranka első gyermeke 2020 januárjában jött világra, nem sokkal később pedig az énekes korábbi kapcsolatából született fia, Ifj. Kökény Attila is megajándékozta egy unokával. Most pedig újabb taggal bővült a Kökény család: december 6-án a „Mikulás meghozta” Aranka második gyermekét, így az énekes háromszoros nagypapa lett!

Lapozz tovább, fotót is mutatunk az újszülöttről!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.