Változásra vágyott Király Viktor, egy órán belül teljesült a kívánsága: óriási öröm érte az énekest

A szüleik nem előadóművészi pályára szánták őket, ezért mindketten csak titokban, a szobájuk magányában kezdtek el énekelni. Mára a zene lett a hivatásuk, ám az oda vezető út cseppet sem volt könnyű. Király Linda újrakezdéseiről, míg öccse, Viktor várva várt új kihívásáról mesélt a Ridikül vendégeként.

A zene nem egy hobbi volt náluk

Király Linda és öccse, Király Viktor sem jogász, sem orvos nem akart lenni, zenélni szerettek volna. Az első lépés ehhez az volt, hogy be kellett bizonyítaniuk a szüleiknek, a zene nem valami tinihóbort náluk, hivatásszerűen szeretnének ezzel foglalkozni. Az énekesnő nem neheztel szüleire, amiért féltették a zenei pályától, hiszen a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire nehéz sikereket elérni ezen a területen. „Sokszor kellett már újrakezdenem. Ha ötször nem kezdtem el újra felépíteni a karrierem, akkor egyszer sem. A világon rengeteg tehetséges ember van, ezért nehéz érvényesülni. Önmagában nem sokat ér, ha nincs mellette szorgalom és szerencse. Vannak fantasztikus énekesnők a barátaim között, akik elképesztően énekelnek, mégsem lett belőlük világsztár. Karriert itt is úgy tudsz építeni, ha minden területen beleadod a maximumot” - fogalmazott Király Linda az adásban, ahol a tehetség és a siker kapcsolatáról beszélgettek a vendégek, köztük öccse, Király Viktor, A Dal 2022 műsorvezetője.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.