Két éve halt meg Whitney Houston - Rá emlékezünk

Az aranytorkú Whitney Houston két éve, azóta is tisztázatlan körülmények között hunyt el. Az énekesnőre a Beverly Hilton szálló egyik szobájában, Los Angeles-i idő szerint nem sokkal délután 4 óra előtt, talált rá a testőre. A hír hallatán az egész világ gyászba borult.

Az egész világ gyászol

A tragédiáról szóló híreket Whitney Houston sajtósa, Kristen Foster a következő szavakkal erősítette meg: "Hivatalosan is kijelenthetem, hogy Whitney Houstont, helyi idő szerint 3:55-kor, halottnak nyilvánították. 3:43-kor kaptunk egy hívást a Beverly Hilton Hotel biztonsági embereitől, majd a Beverly Hills-i tűzoltóságtól és rendőrségtől.”

Egyszer fent, aztán lent

Ezzel a bejelentéssel véget ért egy korszak. Ő volt AZ énekesnő, akinek mindenki irigyelte a hangját, a tehetségét és a szépségét. Az 1963-as születésű színes bőrű Whitney Elizabeth Houston a popvilág legnagyobb énekesnője volt az 1980-90-es években. Élete során 415 díjat és kitüntetést vehetett át, albumait 170 milliós példányszámban adták el, és a '90-es évek közepéig a csúcson volt. Sajnos semmi sem tökéletes, így az ő életében is volt egy sötét folt, amitől egyszerűen nem tudott szabadulni. Ez pedig nem más, mint ex-férje Bobby Brown, aki nem csupán a drogok világába vezette be, de még verte is. Végül ez a bánásmód és életvitel vezetett karrierje hanyatlásáig.

Whitney keményen rászokott a drogokra, és többszöri próbálkozás után sem sikerült leszoknia, azonban amikor 14 év házasság után elhagyta Bobbyt, mindenki azt hitte, hogy szépen lassan rendbe jön az élete, de mégsem így lett. Halála előtt megpróbálkozott a visszatéréssel, de fellépéseivel folyamatosan csak botrányt kavart, hiszen hangja igencsak megsínylette korábbi életvitelét. Ennek ellenére mindenki drukkolt neki, és abban bízott, hogy minden jóra fordul, de ez a remény az egyik pillanatról a másikra szertefoszlott.

A tragédia napja

Whitney közvetlenül az 54. Grammy-gála napját megelőzően hunyt el, pontosan két évvel ezelőtt. Halálának pontos körülményeire azóta sem derült fény, hiszen egyesek szerint megfulladt, de szárnyra kaptak olyan hírek is, melyek szerint gyilkosság áldozata lett. Valójában mindegy, hogy mi történt, hiszen ez nem változtat semmin: egy anyuka elvesztette lányát, a fiatal Bobbi Kristina pedig elvesztette az édesanyját.

A következő oldalon Whitney Houston egyik legszebb dalával szeretnénk emlékezni rá!

Fotók: whitneyhouston.com, carlafranklin.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.
Lifestyle
A citromos víz jótékony hatásait már mindenki jól ismeri, de azt tudtad, hogyha belekeversz egy plusz hozzávalót, még hatékonyabbá válhat a fogyásért folytatott küzdelmed.
Fashion&Beauty
Akár a retró „nagypapacipő” hangulatot hozod vele, akár divatosabb, kifinomultabb irányba emeled, végtelen lehetőség van ennek a lábbelinek a stílusos viselésére.
Sztárok
A három férfi birtokában olyan videók és fényképek voltak, amik a Michael Schumacherről készültek a privát ápolása során.