Kerényi Miklós Gábor: „Az új igazgató megfenyegeti azokat, akik mellém állnak”
Tegnapi nyílt levele után, ma egy reggeli műsorban beszélt a zaklatási botrány részleteiről.
145 nap színház nélkül
Tavaly novemberben többen is megvádolták a Budapesti Operettszínház korábbi igazgatóját és művészeti vezetőjét, Kerényi Miklós Gábort, hogy szexuálisan zaklatta munkatársait. Ahogy korábban már hírt adtunk róla, eddig kizárólag az ATV-ben nyilatkozott arról, hogy hatott életére a botrány, de tegnap saját közösségi odalán részletesebben is reagált a vádakra, amik érték. Ma reggel vállalta, hogy beült a TV2 stúdiójába is, ahol ismét elismerte és bocsánatot kért azért, amiért 1994-ben Maros Ákossal telt.