Kemény katonai kiképzést kapott a magyar sorozatsztár

Katonai kiképzésen vett részt Seprenyi László, a Barátok közt Bartha Krisztiánja. A fiatal színész egy Afganisztánból hazatért katonát játszik, és annak érdekében, hogy szerepét hitelesen tudja megformálni, egy napra ellátogatott a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisára.

Fegyvert ragadt a fiatal színész

Seprenyi László számára komoly kihívást és megterhelést jelentett az egész napos tréning, de saját bevallása szerint mindenképpen megérte a fáradtságot, hiszen olyan dolgokba kaphatott betekintést, amit kitűnően tud majd használni színészi munkája során.

„A középiskola végéig magam is szerettem volna katona lenni, de aztán az élet más irányba vitt. A kiképzés során megismerkedhettem a fegyverhasználattal, részt vehettem egy drillezésen, vagyis akcióban és természetesen gyakorolhattam az akadálypályán. Bevallom, ez utóbbi teljesítése egyáltalán nem könnyű feladat, főleg nem többször egymás után. Az elején tartottam attól, hogy sikerül-e megfelelnem az elvárásoknak, és bár nem ezt csinálom nap, mint nap, amit lehet, kihoztam magamból. Rettenetesen elfáradtam a nap végére” – mondta mosolyogva a színész.

„Rengeteg hasznos információt kaptam a kiképzőktől. Minden tiszteletem a katonáké. Nem is gondoljuk, hogy mekkora koncentrációt, fegyelmet, kondíciót és milyen tudást igényel az ő munkájuk” – tette hozzá.

Laci kiképzését Dr. Ruszin Romulusz ezredes, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka vezényelte, aki elégedett volt „alkalmi” katonája teljesítményével.

Az nem titok, hogy Laci a kiképzés során megszerzett tudását a sorozat jelenetiben is megcsillogtatja majd, amelyeket hamarosan a nézők is láthatnak.

További képek

Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Nagy Botond

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Vilmos felesége visszatért, és káprázatosabban fest, mint valaha: a hercegné egy olyan színben pompázó kabátruhát öltött magára, amit 2024 legtrendibb árnyalataként is megválasztottak, és tökéletes...
Sztárok
Ugyebár az új szabályok szerint Palik Lászlót is lehet segítségként használni. Az egyik játékos most egy nagyon nehéz kérdésnél vetette be a műsorvezetőt.
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.
Christmas
A munkaerőhiány az oka, hogy évről évre busás fizetéssel járó állások várják az érdeklődőket a budapesti karácsonyi vásár(ok)ban. Ez alól természetesen az idei esztendő sem jelent kivételt.
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.