Kék-zöldre verték a világsztár 19 éves lányát

Alec Baldwin lányát egy mélypont éri a másik után! Labilis érzelmi állapota miatt a fiatal modell nemrég kórházba vonult, majd amikor úgy tűnt, hogy túl van a nehezén és újra normális életet élhet, három férfi kezdte el zaklatni, majd meg is verték.

Brutális támadás érte

A „Daily Mail” értesülései szerint az eset hétfőn történt, amikor három ismeretlen férfi megtámadta és megverte Ireland Baldwint. Egy bennfentes információi alapján a férfiak már egy hete követték a modellt, akinek egyszer emiatt már segítséget is kellett kérnie egy biztonsági őrtől.

„Egy héttel ezelőtt pár férfi követni kezdte Irelandet Malibuban, és annyira közel mentek autójukkal az övéhez, hogy amikor Ireland visszaért a Soba Centrumhoz, megkérte a biztonsági őrt, hogy beszéljen a fickókkal és állítsa le őket.” – nyilatkozta a bennfentes. Ez sajnos nem volt hatással a támadókra, hiszen nem sokkal később bevárták a lányt és brutálisan megverték.

Azt nem tudni, hogy milyen okból támadtak Irelandre, de a szomorú tény az, hogy igencsak helybenhagyták. A legújabb róla készült fotókon jól látszik, hogy arca telis tele van kék-zöld foltokkal, nem is beszélve a lelki sebeiről.

Fotó: nydailynews.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Sokakat még mindig be tud kavarni a bruttó és a nettó fogalma. Utóbbi ugyebár az, amit ténylegesen készhez kapsz a levonások után.
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Utazás
Hollywoodtól néhány mérföldre lángokba borult egy nagyjából 2900 hektáros terület. A tűzvész miatt több világsztár is arra kényszerült, hogy ideiglenesen elhagyja otthonát.
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...