Sztárok

Katalinnál és Vilmosnál betelt a pohár: őrjöngve fogadta a walesi pár Harry és Meghan botrányos kijelentését

Állítólag a jövendőbeli királyi pár Harry és Meghan Oprah Winfrey-vel készített interjúja után szinte elvárta a palotától, hogy az intézmény a királyi család nevében adjon ki egy közleményt, melyben állást foglalnak, ám ez nem így történt.

Náluk is elszakadt a cérna

Katalin és Vilmos végtelen nyugalmukról, higgadtságukról és kimértségükről ismertek, akik pontosan tudják, hogyan kell megfelelően viselkedni a nyilvánosság előtt, így a botrányok sem az ő asztaluk, hiszen kerülnek mindenféle összetűzést annak érdekében, hogy a nép szemében a tökéletes jövendőbeli uralkodópár színében tetszelegjenek. Igen ám, de természetesen ők is csak emberek, így olykor megesik, hogy elszakad náluk az a bizonyos cérna, főleg ha arról van szó, hogy valaki családjuk ellen tesz, illetve keményen támadja őket. Harry és Meghan 2021 márciusában épp ezt tette, amikor is interjút adtak Oprah Winfrey-nek, melyben több vádat is megfogalmaztak a brit királyi famíliával szemben. Többek között azt is megemlítették, hogy a családból valaki nem igazán örült annak, amikor Meghan teherbe esett Archie-val, ugyanis az illető azon morfondírozott szüntelen, hogy vajon milyen színű lesz a bőre az akkor még meg nem született fiúnak. A rasszista megjegyzések természetesen nem estek jól Meghannak, az interjú azonban az egész palotát felháborította, köztük Katalint és Vilmost is, akik látták a beszélgetést, és felszólították a palota tisztviselőit arra, hogy most az egyszer kezeljék helyén a sussexiek vérlázító vádjait, és adjanak ki egy közleményt arról, mi is történt valójában.

Ahogyan a Page Six is írja, Erzsébet királynő az interjú után kiadott egy közleményt, mely szerint „az egész család szomorúan értesült arról, hogy az elmúlt néhány év milyen kihívásokkal teli volt Harry és Meghan számára”. „A felvetett kérdések, különösen a faji hovatartozásra vonatkozók nagyon aggasztók, bár egyes visszaemlékezések eltérőek lehetnek. A család ennek ellenére komolyan veszi a pár állításait, és le fogunk ülni, hogy mindent megbeszéljünk. Az viszont biztos, hogy Harry, Meghan és Archie mindig is a család szeretett tagjai lesznek” – állt a néhai királynő közleményében.
Kattints a további képekért!

Hervay Gizella egész életében próbált úrrá lenni magányosságán, de a magánéletét megkeserítő tragédiák egyáltalán nem segítettek szétzilált idegein, de még az sem, hogy karrierjében egyébként kiemelkedő sikereket ért el.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.
Fashion&Beauty
A nyár beköszöntével mindannyian forró napsütésről, csodálatos nyaralásról és rengeteg ú élményről kezdünk ábrándozni. A ruhatár felfrissítése mellett viszont a nyitott szandálok és papucs...
Lifestyle
Nem mindenki rajong a testmozgásért, és valószínűleg már hallottál másokat viccelődni azzal, hogy allergiásak az edzésre. Pedig ez nem vicc, az edzésallergia tényleg létezik és igen komoly...