Megható: így követi Diana gyermeknevelési elveit Katalin hercegné és Vilmos herceg

Katalin hercegné és Vilmos herceg igyekeznek élménydús, szeretetben gazdag gyermekkort biztosítani György, Sarolta és Lajos számára, emellett sok tekintetben követik Diana hercegné példáját.

Az első gyermekük születése óta ehhez ragaszkodnak

Noha György hercegnek, Sarolta hercegnőnek és Lajos hercegnek sosem lesz teljesen átlagos élete, szüleik minden nap azon igyekeznek, hogy a lehetőségeikhez mérten normális nevelésben részesítsék őket. Persze a walesi hercegi párhoz hasonlóan a hivatalos eseményeken való részvétel, valamint az egyéb protokoll- és hagyományalapú kötelezettségek ugyanúgy a gyerekek életének is szerves részét képezik, ám Katalinék a hétköznapok során egyáltalán nem erre fektetik a hangsúlyt – éppúgy, mint ahogyan annak idején a szívek királynője sem tette. Sok tekintetben követik Diana nevelési módszereit, melyek biztosan jótékony hatással vannak a szigorú előírások között cseperedő gyerekek fejlődésére. Részletek a galériában!

A szívek királynője annak idején előszeretettel járt a fiaival vidámparkba vagy gyorséttermekbe, de sűrűn vitte őket szupermarketbe is. Akárcsak Diana hercegné, Katalin és Vilmos is gyakran szerveznek ehhez hasonló, teljesen átlagos programokat a gyermekeiknek.
Kattints a további képekért!

Elképesztően hasonlít tragikusan fiatalon elhunyt nagymamájára, Diana hercegnőre Vilmos és Katalin kislánya, Sarolta hercegnő.

Leadfotó: Samir Hussein - Pool/WireImage/Getty Images
Forrás: People

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!