Károly felrúgja Erzsébet ősi hagyományát: a király nem követi többé néhai anyja szokását

II. Erzsébet januárjai mindig ugyanúgy teltek, hiszen a királynő hosszú éveken át ragaszkodott egy bizonyos dologhoz, ám Károly új szokásokat teremt magának, már ami az évkezdést illeti.

Máshogy kezdi az évet, mint ahogyan azt anyja tette

II. Erzsébet 2022-es halálával mondhatni egy egészen új világ vette kezdetét a palotában és Nagy-Britanniában, hiszen Károly és Kamilla lépett trónra, akiknek uralkodásával sok dolog megváltozott a királyi család berkein belül. A király ugyanis saját útját járja, így úgy döntött, hogy nem mindenben követi néha anyja nyomdokait, hanem bevezet bizonyos új szokásokat a régi hagyományok helyett. Az évet is egészen másképp kezdi, mint annak idején Erzsébet, aki az egész karácsonyt és a januárt is a sandringhami birtokán töltötte – nos, Károly a hagyományokat tisztelve szintén ott karácsonyozott családjával, azonban az év első hónapját esze ágában sincs Sandringhamben üldögélve múlatni…

Erzsébet csak apja, VI. György halálának évfordulója után, február elején tért vissza Londonba, miután minden évben Sandringhamben emlékezett meg 1952. február 6-án elhunyt édesapjáról.
Kattints a további képekért!

A trónörököst nem sokszor lehet kihozni a sodrából, ám ez most valakinek mégis sikerült, és meglepő módon nem Harryről van szó.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Azt hitted, hogy a mosógép a legnagyobb áramfaló a háztartásban? Pedig van egy készülék, ami akár hatszor annyi energiát is fogyaszthat – és szinte minden otthonban ott van!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...