100 éve született az Óz felejthetetlen Dorothyja – Csillogását azonban folyamatos tragédiák övezték
Forrás: Getty Images
Judy Garland negyvenhétévesen végleg feladta az élettel való küzdelmét
A betegeskedő, megfáradt színésznőt 1969. június 22-én, két héttel negyvenhetedik születésnapja után találták holtan fürdőszobájában, Londonban. Halálát a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolás okozta, de lehetséges, hogy az anorexia vagy a hepatitisze miatti májkárosodás végzett vele.
Az amerikai szórakoztatóipar egyik legfényesebb csillaga nevét több kortárs előadó dalaiban is megemlítik, 1975-ben szülőházában múzeuma nyílt. Életének utolsó hónapjairól szól Peter Quilter A szivárvány vége című színműve, az ebből készült, Judy című filmért Renée Zellwegert 2019-ben Oscar-díjjal tüntették ki. Garland születésének centenáriumáról a világ több országában megemlékeznek – foglalta össze az MTVA Sajtóarchívumának anyaga a színésznő életét.
Évtizedeken át nem lehetett tudni, ki a párja, három éve aztán kiderült, hogy egy munkatársával jött össze. Keanu Reeves most a nyilvánosság előtt vállalta fel a szerelmét.