Jávor és családja 1957-ben tért haza Magyarországra, ekkor azonban kiderült, hogy a hajdani legendás filmsztár gyomorrákban szenved. Halála évében, 1959-ben még a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami komoly elégtételt jelentett a számára, hiszen a második világháboú után az akkori igazgató, Major Tamás nem fogadta be az ország elsőszámú teátrumába. Szerepet azonban - betegségéből kifolyólag - már nem kapott. Jávor Pál, aki egész életében hatalmas lánggal égett, apránként, lassan, fájdalmas körülmények között fejezte be evilági pályafutását. Legendák szólnak arról, hogy a fénykorában cigányzenére mulatozó sztár a halála előtt cigány muzsikusok társaságában idézte fel hajdani kedvenc nótáit. Ennél szomorúbb, szívszorítóbb, egyszersmind stílusosabb búcsúzást kitalálni sem lehetett volna. "1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein" - írta Kurutz Márton a Filmkultúrában.
Fotó: instagram.com/napimuzsa