Így wellnessezik Erdélyi Mónika
Jöhet a medencézés
Erdélyi Mónikát édesanyja, Rózsa apa nélkül nevelte fel. Az adószakértőként dolgozó párja ma már mindent alárendel, hogy imádott Mónikáját segítse, és mivel tudja legjobban? Persze, hogy azzal, ha a kislányát pesztrálja. Sokat tanítgatja, játszik vele és még az uszodába is ő viszi Mollyt, akit persze úszni is megtanított.
Molly, a wellness-szakértő
„Imádunk együtt pihenni és wellnessezni – kezdi Mónika – sokszor járunk a szüleimmel közösen az országot, igazi wellness függő család vagyunk. Egy percig sem izgultam még a vízben Molly miatt, hiszen Zsolt papa olyan jól megtanította úszni, hogy sokszor sellőlánynak képzeli magát. Siklóson sem a gyerekmedence volt a kedvence, hanem az óriáscsúszdák melletti élménymedence ahol anyukámat is többször lefoglalta.”
Mónika még nem járt Siklóson, viszont a finom borokról és a wellness szállodáról barátnőjétől már hallott, most viszont mindkettőt kipróbálhatták. A ház borát természetesen a nagypapi kóstolta meg először, mint a család egyetlen férfitagja, a wellnessnek pedig Molly lett a szakértője.