Harry a Megxittel kapcsolatban is elmondta az álláspontját. „Sosem hagytam hátra teljesen mindent, inkább csak hátra léptem. Nagyon bonyolult környezetben éltünk, ahogy azt rengetegen látták is. Mindannyian tudjuk, hogy az angol sajtó mikre képes, és ez már a mentális egészségemre is hatással volt. Nagyon mérgező volt. Szóval azt tettem, amit minden férj és apa tenne, azt gondoltam »Ki kell innen menekítenem a családom«. De sosem hagytunk cserben senkit, és soha nem is fogunk teljesen hátat fordítani” – fogalmazott a herceg.