Veszélyben György herceg? Katalin és Vilmos őrülten aggódnak a kis trónörökösért, Harry mindent tönkretehet

Katalin hercegné és Vilmos herceg számára nagyon fontos, hogy gyermekeik nyugodt körülmények között cseperedjenek fel – különösen György esetében lényeges ez, hiszen egy nap ő kerül majd a brit trónra. Egyesek szerint azonban Harry veszélybe sodorhatja a kisherceg jövőjét…
Féltik a kisherceget
György herceg teljesen más nevelést kap, mint testvérei, Sarolta hercegnő és Lajos herceg, hiszen Katalin és Vilmos már most arra tanítják, hogy egy napon ő lesz az Egyesült Királyság uralkodója. Persze ez még nagyon messze van, a szülők pedig számára is igyekeznek boldog, felhőtlen és normális gyermekkort biztosítani, azonban ahogy telnek az évek, egyre jobban kell ügyelniük arra, hogy rendesen felkészítsék a kisfiút a rá váró feladatokra. Fontos számukra, hogy György a megfelelő időben, nehézségektől mentesen vegye át az uralkodói családban betöltött szerepét, éppen ezért nem mindegy, milyen hatások érik a 10 esztendős herceget, akit bár támogató és érzelmi biztonságot nyújtó közeg vesz körül, továbbra is ki van téve nagybátyja, Harry negatív hozzáállásának. Nem meglepő, hogy a família mostanra eljutott arra a pontra, hogy szeretnék távol tartani a walesi hercegi pár legidősebb gyermekét a család fekete bárányától. Részletek a galériában!
A két fivér kapcsolata Harry neje, Meghan Markle miatt jutott hullámvölgybe - állítja Robert Lacey királyi szakértő.
Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images
Oldalak
